Fotóművészet 1998/1-2. [antikvár]

Részlet a kötetből: "Magyarországon az 1960-as éveket 1956/57-től szokás számítani, hiszen a szovjet uralom elleni felkelés és a rá következő repressziós időszak alapvetően határozta meg a következő évtized életét. (A fotóművészet szempontjából paradox körülmény, hogy míg Pedrazzini és más külföldi tudósítók 1956-is felvételei bejárták a világsajtót, a magyar fényképészek fotói érthető okokból nem kerülhettek a magyar nyilvánosság elé - legfeljebb évtizedekkel később.) A progresszív magyar fotó a 60-as években tulajdonképpen egyetlen örökségre hivatkozhatott: arra a konstruktivista-szürrealista tendenciára, amely Kassák Lajos és az aktivisták, majd a Bauhaus (annak is elsősorban magyar résztvevői, Moholy-Nagy László és társai) és az 1940-es évek Európai Iskolája körül kristályosodott ki. Még pontosabban, az 1920-as évek elején megszületett a konstruktivista fotómontázs és az elevenedett fel újra meg újra Vajda Lajos szürrealista-konstruktivista montázstechnikájában, az 1930-as évek baloldali politikai montázsban (Tabák Lajos, Lengyel Lajos és mások) és végül az 1940-es, 1950-es években Vajda Lajos követőinél, Vajda Júliánál és férjénél, Jankovits Józsefnél, Bálint Endrénél, Korniss Dezsőnél vagy a náluk jóval fiatalabb Ország Lilinél. Nem szabad megfeledkeznünk arról a szociofotóról sem, amelyet 1930 körül Kassák Lajos "Munka" - köre művelt, s amelynek a pozsonyi szociofotóval is élénk kapcsolatai voltak. Annál is inkább jelentős volt a jövő számára ez a mozgalom, mert alkotói olykor konfrontálódtak vagy éppen kapcsolatba kerültek koruk népies-folklorisztikus mozgalmával is - és ez utóbbinak lesz akaratlanul is a valóságot megszépítő következménye az 1950-es évek szocreálja. Másfelől az sem érdektelen körülmény, hogy a korai szociofotósok - többnyire baloldaliak lévén - többnyire fontos pozícióba kerültek az 1949-es kommunista hatalomátvétel után is, ízlésükkel, művészeti magatartásukkal viszont - megint csak egy paradoxon - néha közelebb álltak az avantgarde-hoz, mint az uralkodó stílushoz. Ez a kétértelműség pedig megfigyelhető volt az 1956 után újjáalakuló szakmai testületekben, elsősorban a Magyar Fotóművészek Szövetségében is. (Voltak időszakok, amikor a Szövetség folyóirata, a Fotóművészet" a vizuális kultúra legprogresszívabb orgánumának számított Magyarországon.)"