Fotóművészet 2005/3-4. [antikvár]

Életem felét a színházban töltöttem Beszélgetés Keleti Éva fotóművésszé Ha a családi képeket nem számítjuk, akkor idén van a tizedik évfordulója annak, hogy a Balázs Béla-dí-jas. érdemes művész Keleti Éva. egykori riporter és képszerkesztő, a Magyar Fotóriporterek Társasága alapító tagja, letette kezéből a fényképezőgépet. Mint mondja, ma is gyötrődik, belehal, hogy nem fotózhat a színházban, ahol annyi időt töltött. Mit lehet tenni, erkölcsileg nem összeegyeztethető, hogy valaki amellett, hogy fotóügynökséget vezet, riporterkedjék is. Valószínűleg mindennél többet ér, ha valakinek elvei, erkölcsi szabályai vannak. Ezzel az interjúval köszöntjük a Táncsics-díj idei kitüntetettjét. - Kérem, meséijen a családjáról! - 1931-ben születtem Budapesten. Édesapám banktisztviselő volt, édesanyám nem dolgozott, a háztartást vezette. Ötéves korom óta ebben a körúti lakásban lakom. Polgári család voltunk, viszonylagos jólétben éltünk, egészen a zsidótörvényekig; sót egy kicsit még az után is, mert édesanyám testvére, Kabos Endre kardvivó olimpiai bajnok kivételezettséget élvezett, ami egy ideig bizonyos védettséget jelentett a számunkra. Az 1944-es év természetesen a mi számunkra is kegyetlen emlék, a nagybátyámat a Dunába lőtték, a felesége és a lánya Auschwitzba került. Édesapám munkaszolgálatos volt, engem édesanyámmal és a ház többi zsidójával 44 novemberében elvittek a téglagyárba. Ott egy ismeretlen magyar katonatiszt, ma sem tudom, hogy miért, ránk mutatott, és azt mondta, „azt a két embert magammal viszem", kivett bennünket a sorból, és kikísért a téglagyár elé az útra: „Most pedig tessék hazamenni!" Ivlajdnem ugyanez történt 44 december végén, karácsonykor, amikor a Pannónia utcai védett házból mindenkit elvittek, de engem nagymamámmal együtt otthagytak a lakásban. Rettenetesen sírtam, egy a rendór állt az ajtó előtt, kérdezte, miért sírok, mondtam, hogy apukámat, anyukámat most viszik el az udvarról. „Mutasd, melyik az", lement értük az udvarra, és felhozta őket. A többieket elvitték, mi megúsztuk. - Ezek szerint a rossz emlékei mellett jók is vannak. - Szerintem minden rettenetben van emberség, mert a borzalomban nem mindenki borzalmas. Ki tudja, mik motiválnak valakit, milyen búnt vezekel le a jó cselekedettel. Hiszem, tudom, hogy valaki vigyázott rám. Én nem gyakorlom a vallást, de néha nagyon jó érzés, hogy van kihez menekülni. - Van valamilyen istenképe? - Bár vannak réges régi emlékképeim a hanuka estékről vagy a hosszúnapról, amikor anyukáék egész nap böjtöltek, és kiöltözve sétáltunk az utcán, a zsidó vallást nem ismerem. 1936-ban, a kike-resztelkedési láz idején mi is kikeresztelkedtünk, az iskolában katolikus nevelést kaptam, De egy kicsit a lélekvándorlásban is hiszek, picit az okkultizmushoz is vonzódom, úgyhogy a vallások furcsa keveréke él bennem. Meghallgatom a rádió egyházi műsorait, mindegy, hogy melyikét, egyformán jólesik hallgatni. Ha néha bemegyek egy templomba, a magam módján imádkozom. És bizonyos cselekedeteket a saját hitem ugyanúgy nem enged megtenni, mint ha gyakorló hívó lennék. Édesapámék a háború után nem tértek vissza a zsidó hitre, és hozzám hasonlóan, aki sem zsidó nem vagyok, sem katolikus, ők is a senkiföldjén tébláboltak, megünnepelték a karácsonyt, de megtartották a zsidó ünnepeket is.- Nálunk a vallás nehezen megbeszélhető téma volt. Soha nem mertem mélyebben foglalkozni a vallással, mert tudom, ha egyszer belemélyednék, többé nem tudnék kikeveredni belőle. De ha most meg kellene mondani, ha rákérdeznének, hogy mi vagyok, azt mondanám, hogy zsidó vagyok. - Viszonylag magas a zsidó származásúak aránya a fotósok között. - Igen. abszolút így van. De általában a művészek között is sok a zsidó. Hiszek benne, hogy ez az ősi gyökerek miatt lehet így Szeretném még a családomról elmondani, hogy nagymamám unokahúga, tehát az én másod unokatestvérem volt Miklós Judit, a Holnap Körhöz tartozó költő, aki egész jól fényképezett. Fiatalon elment Magyarországról, a húszas években Párizsban élt. Már Nagyváradon is volt egy kisebb műterme; és amikor Párizsban valamiből meg kellett élnie, ismét műtermi fényképezésből tartotta el magát. Bohém életet élt, hozzáment egy kiugrott püspökhöz, emiatt nem maradhattak Franciaországban, és Rabatban telepedtek le. - ön hová Járt iskolába? - Polgárit végeztem, mert mint zsidót nem vettek fe! gim-