Játsszunk valami mást [antikvár]

A legmegbízhatóbb meghatározás, amit eddig az emberről mondottak az, hogy társaslény.Csak kivételesen nagy szellemek, vagy lelki, illetve testi betegek keresik a magányosságot. A normális ember társaságra vágyik, napi munkától fáradt lelke a társas érintkezésben frissül fel.Vannak találmányok mint például a gramofon, vagy a rádió, amelyek a magányos embernek is lehetővé teszik, hogy elszórakoztassa szellemét. A rádió odahozza szobánkba az egész világot és rendszerint mégsem elégít ki bennünket, ha csak egyedül hallgatjuk. Kell, hogy az ember másokkal is közölhesse gondolatait, örömeit, gondjait, hogy mozgást és életet lásson maga körül. Ezért látogatja a clubokat, bár otthona esetleg mindazt a kényelmet megadja, amit ott talál. Ezért ül be egyedül is olyan kávéházba, ahol ugyan nincs társasága, de szemét elszórakoztatja a nyüzsgés, füle szomjasan issza be közömbös párbeszédek elkapott foszlányait. Kíváncsisága éberen megfigyel száz és száz olyan apró momentumot amely nemcsak a tapasztalatait gazdagítja de amely megfelelő társaságban beszédtéma is lehet.Hiába az ember társaslény és minden ténykedésével ezt a vágyát szolgálja.