Kedves Kormi! [antikvár]

Az emberek felülről lefelé néznek minket, jók vagy rosszak hozzánk, vagy csak elnéznek fölöttünk, mintha a világon sem volnánk. Pedig ott vagyunk közöttük és nagyon szeretnénk egészen hozzájuk tartozni. Jó volna, ha ők is megértenének minket. De az ember embernyelven beszél, mi kutyanyelven. Náluk mindennek neve van, nálunk: szaga, alakja, nagysága, íze. Minket is néven szólítanak. Ezt hamar megtanuljuk, meg azt is, hogy mit akarnak tőlünk. Mit kell, vagy nem szabad csinálni, ha hozzánk szólnak. De azt, hogy minek örülünk, mitől félünk, hogyan látjuk mi az emberek világát, nem lehet néven nevezni, mert az bennünk van, a fejünkben, meg a szívünkben. Az én gazdám ezt is érti, mert a szívével és a fejével egyszerre figyel rám, és amit megtud tőlem, rólunk, leírja, hogy a többi ember is megértse. Így születtek meg leveleim hozzád Kormi, embernyelven, kutyaperspektívából, kutya dolgokról.