Magyar horgász 1964-1966. január-december [antikvár]

AvizJjen feloldott oxigéngáz a 'halak életben maradásának legíontosabb feltétele. Ez az éltető elem a természetben kétféle módon juthat a vízbe. A fontosab-bik út a vízinövények oxigéntermelése. A másik forrás a levegő, ahonnét a víz kioldja az oxigént. A növények tevékenységéhez fény kell, a levegő pedig a vízzel minél nagyobb felületen érintkezve biztosítja jól az oxigénoldást. Mindennapi tapasztalatból tudjuk, hogy a folyadékokban a cukor vagy a konyhasó oldódása korlátozott. így van ez az oxigénnél is. Egy bizonyos határon túl a vízben oldott oxigén mennyisége nem növekedhet. Ez az oxigéntelítettségi állapot; a hőmérséklet csökkenésével növekszik a telítettséghez szükséges gáz mennyisége, tehát emelkedik a víz oxigénoldó képessége. (A só oldásánál ennek fordítottját tapasztaljuk.) A 0°-os víz 10 ml (ml = mUlillter; 1 1 = 1000 ml), az 5 C°-os 9 ml, a 10 C°-os 8 ml, a 15 C°-os 7 ml, a 20 C°-os 6 ml, a 25 C-os 5,8 ml, a 30 C-os pedig 5,3 ml oxigént képes feloldani literenként. Télen a víz, a lehűléssel párhuzamosan, egyre több oxigént oldhat fel. Tartós hideg esetén a vízfelületet Jégkéreg vonja be. A 80—100 cm vagy ennél mélyebb vizek nem fagynak be fenékig. Ennek oka, hogy a -j-4 C°-os víz a legnehezebb, tehát ez rétegződik legalul a fenék felett. A felszín felé haladva egyre hidegebb rétegeket találunk. Mélyebb vizeknél a fenéken levő -J-4 C°-ú réteg átfagyása csak nagyon nagy hőcsökkenésnél következhet be, ezért a teljes befagyás szinte lehetetlen. A jégkéreg elzárja a víz érintkezését a levegőtől. Ezzel az oxigénoldás egyik fontos módja válik lehetetlenné. Ha a jeget vastag hó AUlirf Cedi és ezzel sötétség borul az alatta levő vízre, a másik lehetőség — a növények oxigéntermelése — is megszűnik. A tél és vele a jég tehát — annak ellenére, hogy az alacsony hőmérséklet következtében a víz sok gázt oldhat fel — az oxigénviszonyokat kedvezőtlenül befolyásolja. A vízi állatok alkalmazkodnak á téli oxigéncsökkenéshez; környezem tük lehűlésével párhuzamosan csökken életműködésük, anyagcseréjük. Hidegben lassúbb a szívműködés, a lélegzés, az emésztés, a mozgás és így természetes, hogy kevesebb oxigén szükséges, mint nyáron a melegebb időszakban. A természet csodálatos összefüggései télen is biztosítják az élővilág fennmaradását, A tél folyamán a vizek gazdái nagy gondot vesznek a nyakukba a halak életben tartásán fáradozva. A természet ősállapotában sokkal ritkább volt a téli halpusztulás, mint manapság. Folyóink szennyezették, tavaink, holtágaink összeszűkültek, feltöltődtek iszappal és sok bomló szerves any;>g borítja az aljazatot. Sok-sok víznél felborult a halak téli oxigénellátását biztosi-tó biológiai egyensúly. A szennyezés nyugtalanítja a halakat, nehezíti légzésüket és a bomlás miatt fogyasztja a vízből az amúgy is szűkös oxigénkészletet. Szerves anyaggal „telített" állóvizeinknél télen is Egy Stuttgart kürnyékl tavon tűzoltöfelszereléssel juttatnak trlis levegőt a Jég alá (MTI mil. K.'P':ol7,) folyik a baktériumok rothasztó tevékenysége és ez is nagy oxigéncsökkenéssel jár. Az iszapból kénhidrogén (záptojásszag) és más kártékony gázok szabadulnak fel és tovább nehezítik halaink lélegzését. A nyáron oly gazdag és termékeny víz ilyen körülmények között könnyen válhat a halak téli temetőjévé. Mindezek ellenére nem reménytelen a helyzet! Céltudatos és gondos beavatkozásokkal még az olyan szigorú teleken, mint az 1962—63-as tél volt, is megmenthetők halaink. Példa erre a bomló szerves anyagban dúsgazdag Velencei-tó, ahol a halászati termelőszövetkezet szívós munkájával elkerültük a katasztrófát. Mit kell tenni? Minden eszközzel biztosítani kell az oxigénpótlás két fontos lehetőségét; a levegő és a víz találkozását, valamint az oxigéntermelő növények működését. Nagyon fontos viszont az, hogy télen az életlehetőség határán levő halak légzését ne nehezítse a víz külső, ipari, vagy háztartásokból eredő szennyezése. Ha ez bekövetkezik, alig lehet védekezni. A levegőztetést lékeléssel oldjuk meg. A lékek számára nincs szabvány. Miha táplálékdúsabb a víz, és minél több benne a hal, annál több lék szükséges. Fontos, hogy naponta tisztítsuk a lékeket. Eközben figyelni kell a víz szagát, színét és azt, hogy nem jönnek-e lékhez rovarok és halak. Ha a hirtelen a felszínre bukkanó, majd a mélybe tűnő rovarokat látunk, ez arra figyelmeztet, hogy a fenéken már oxigénhiány van. Ilyenkor növelnünk kell a lékek számát és gondoskodni kell oxigénmérésről is. (A halászati felügyelőt értesíteni!) tJgyanezt tegyük, ha a víz erősen bűzös a kénhidrogéntől. A jég alatti víz csaknem mindig tiszta, átlátszó; színe barnás, de ez nem baj, mert ez a kevés fényt kedvelő, ilyenkor túlsúlyba jutó kovaalgáktál van. A levegőztetés leghatásosabb módja, ha friss és átszellőztetett vizet engedhetünk a jég alá. Külföldön eredményesen alkalmazzák a nagyteljesítményű kompresszorokat, amelyekkel levegőt préselnek a jég alatti vízbe. A növények oxigéntermelését a fény biztosításával segíthetjük. A jégről letisztítjuk a havat és ha ezt az első hóeséstől kezdve lelkiismeretesen elvégezzük, a legeredményesebben védekezhetünk halaink fulladása ellen. Társítva a lékeléssel — hacsak szennyezés nem jön — a bomló szerves anyagban legdúsabb vizekben is megmenthetjük a halállományt. Sok munkát és gondot ad a tél, de a fáradozás eredménye nem marad el. A vízben honos, megmentett halállomány sokkal értékesebb a te-lepítettnél és ez a különbség bőségesen fedezi a vizek téli kezelésének kiadásait. TÖIg István