Magyar Horgász 1999-2000. január-december [antikvár]

íSS':.' Süllős napok úgy alakultak az elmúlt napok, hogy nem tudtam a folyók vízállására figyelni, így izgatottan várom a rádió prognózisát. Egy hétig nem állt módomban kézbe venni a horgászbotot, viszont ma már ismét indulhatok, ezért oly fontosak a hírek. Örömmel nyugtázom, csaknem áll a folyó szintje, holnaputánig csupán 10 centis áradás várható. Nem lehet hát semmi baj, irány a Duna. Terveim szerint két napom lesz a halakra. Délutáni fenekezéssel fogok indítani, utána pedig az alkonyati, éjszakai pergetés a következő lehetőségem. Talán alszom egy keveset a csónakban, majd ismét folytatom. A fő, hogy vízen legyek. Nagyon hiányzik már a folyó! Egykettőre száguldók is lefelé, nagy tettvággyal, széles jókedvvel. Hiába kátyús az út, nemigen csökkentem a tempót. Kapok is egy-két rendes ütést a kerekekre, majd szétmegy az autó. Azért csak megérkezem. A csónak tettrekészen várakozik, minden rendben. Bepakolom a kellő ruházatot, a felszerelést s máris a mennyországban érzem magam. Hát, hogyisne, mikor megindul velem a hajó, mikor ösz-szesimulhatok a vízzel, mikor itt minden az enyém lett máris. Pontosabban ez a hangulat, ez a kellemes érzés lett csak az enyém, ám ebben benne van minden. Egy vízre boruló fa árnyékában snecik gyűrűznek a víztetön. Jócskán kikerülöm a helyet, hogy ne zavarjam meg, itt próbálom meg a csalit begyűjteni. A szükséges dolgokat magamhoz veszem és becserkészem a partról őket. A kishalak változatlanul itt rajcsúroznak. Máris repül a csonti. Akkora vezérküsz kapja el rögtön, hogy szinte fárasztanom kell. Élvezettel szedegetem őket. Gyorsan megy a dolog. Rövid idő alatt megvan a szükséges mennyiség. Közben egy rendes bálin bombáz a kishalak közé, csaknem partig spriccelve a vizet. - No várj csak, megfoglak én - gondolom ki hirtelen és visszamegyek a csónakhoz pergető botért. A hosszú, bokros, fás part előtt hol itt, hol ott fröccsen fel a víz az őn rablása nyomán. Cserkészni kezdek rá, mintha csak játszana velem. Ha lejjebb gyalogolok biztosan feljebb rémisztgeti a kishalakat, ha feljebb próbálkozom, úgy lentről jön rablásának hangja. Háromféle körforgómból egyiket sem választja. Kisméretű wobblerrel is próbálkozom s várom, hogy jelentkezzen isméi. Mikor meglátom közeledtét, máris röpül a műcsali. Utána for- Uj Jövevényünk befalta u hiilulmas csalit dul, lök egyet a wobbleren, jól érezetn a váratlan ritmusvesztést. A horog sajnos nem akad, az őn pillanat alatt messze iramodik. Ez aztán nem jön vissza, vigasztalom magam, mert ezt már kitapasztaltam. Nem voltam elég ügyes, summázom a balinozást. Nem bosszant cseppet sem a dolog, tudom, az ilyen magányosan vitézkedő harcost nagyon nehéz becsapni. Friss vízzel látom el a csalihalat és összerakosgatom a két fenekező szerelést. Irány az akadók országába, a beszakadt fák közé, határozom el. Nem sokkal később fenéken a horgonysúly. Beáll szépen a csónak, miközben lesem a parti fákat, a jeleket, erről pontosan tudom a víz alatt rejtőzködő süllőtanyák helyzetét. Legalább is így remélem, mert meglepetés szokott azért érni, elég gyakran beakadok az ágak közé. A túlparton van csak horgász, itt a közelemben ezúttal senki sem áztatja a zsinórt. Nem hallja senki, csak magam, amint vízbe cuppannak az ólmok. A horgaimon halszelet, jó nagy, friss snecioldalak. A mélység 4 méter körüli. A víz folyásával egyező irányban elfeküdt fa két oldalára igyekeztem juttatni a csalit. Perceket kell csak várnom az első kapásra. A bal oldali nyélen erős koppintást érzékelek. Hamarosan még egyet. Szívem megdobban, ám rögtön látnom kell. valami gyerekecske lehet az érdeklődő. Soroz egyet, de erre sem lehet bevágni. Vagy öt percet eljátszik a csalival mire megelégelem. Felemelem a nyelet, kissé odébb libbentem a horgot, ht is megy tovább a ráncigálás. Elfogy ; cérnám. Igyekszem ügyesnek lenni a bevágásnál, ám elsőre elrontom. A kíváncsiságtól hajtva, kisebbre cserélem a halszeletet. A taktika beválik, a következő bevágás után valamit húzok magam felé. Uj jövevényünket, a békafejű gébet ismerem fel a nem éppen szépséges arasznyi halacskában. Riadtan meredezteti uszonyait. Különös látvány a szabályos kör alakúvá módosult uszonyával. - Menj a pokolba - eresztem útjára a különös halacskát. Én már haragszom rá, hisz az utóbbi horgászatokon tömegesen babrálták a különböző halszeleteket. Akkor azt hittem, véletlen ^ az eset, ám ezek szerint nem. A követ-kező horgonyzásnál folytatódott to-vább érdeklődésük a süllőcsalik iránt. M Egymás után hármat is megfogok. Azt X hiszem elcsodálkoznának tudományos l| kutatóink azon, hogy jelenleg milyen nagy számban fogható ez a hal Bajától ' lefelé a Dunában. Hogy békén hagyja- . nak, át is állok élő csalira. Még sűrűbb ! akadókban próbálkozom mint az j imént, ám kapás nélkül telik az idő. Sok még bennem az energia, máris továbbmegyek. Újabb negyedórányi | időt töltök a következő helyen. Itt egy szebb húzás után szakad meg a jónak j induló kapás. Kicsit várakozom, majd I felorsózom a zsinórt. Jól sejtettem, a í ragadozó leemelte a kishalat. Visszadobom még egyszer, ám nem jelentkezik többször az érdeklődés. Lassacskán alkonyodik. Kissé elbizonytalanodom. Lehet, hogy nincsenek is itt? Vagy csak nem akarnak enni? Állandó kérdések ezek. Végre ismét kapást jelez a botspicc. Egyszer, kétszer víz felé bólint. - No még egyet - sóhajtok magamban. Indul is újfent, finoman hajlik. Ekkor vágok be. Akad! Megvan! Érzem a súlyát, visszarúg amint megemelem. Nem túl nagy. Emelek rajta, hogy feljebb kerüljön a víz alatti aka-dóból. Húz egyet ő is, megrázza magát, de pontosan már nem tudom azonosítani a mozdulatát, mert vége szakad a dolognak. Lemaradt, kipattant, kiakadt szájából a horog. -Hogy az a , végre jön egy és mindjárt így kell járnom. Nem leszek túlságosan bosszús, hiszen nem volt nagyobb példány. Friss csalihalat teszek fel, s repül vissza a horog. Persze nem ugyanarra a süllőre gondolok. Nem hiszem, hogy még egyszer kapna, alaposan megijesztettem szegény párát. Azonban ólálkodhat még ott másik példány. Hiába reménykedem, nincsen folytatás. Egészen kint a pari-szélben látok csupán gyanús rablást, bz figyelmeztet, itt az ideje a perge-tesnek. Rohamosan fogy a fény, módszert kell váltanom. Csomagolok. Percek múlva elérem a kiszemelt helyet. Már otthon kiterveltem, hogy ezen a ruganyon próbálok szerencsét. Egy-két órát itt töltök, aztán majd meglátom. Még néhány lehetőség belefér az éjszakába. Alaposan befújom magam szúnyogriasztóval. Zsebre rakoiTi a kellékeket, a zsinór végére felkötöm a wobblert és kilopakodom a spiccre. Egyelőre csak kisebb balinok hajtják itt az apróhalat. Bent a sodrás szélén időnként hatalmas busák locs-csannak. Sötétedik. Útjára engedem a míícsalit. Az első dobások izgalma vibrál bennem. Minden porcikámban érzem a wobblerveretés vibrációját. Futását meg-meggyorsítom, ilyenkor egykét arasznyival mélyebbre tör, aztán szédelgő kishalat imitálva elengedem a folyással, hogy mielőtt teljesen felszínre bukna, ismét víz alá kényszentsem. A botspiccel is vezetgetem erre-arra, játszadozom vele. A kis balinok kezdenek elmaradozni. Néhány perccel később meglátom az elsö jól ismert süllőrablást magam előtt. Csak a kishal rcbbentette szét a vizet, egy csendes, diszkrét spriccelésféle volt az egész. ögöm. ekhez n sza-ül, én ;emmi ámpa BOKOR KÁROLY t'elvéteki Rápöccintem a wobblert a rablásra. Lapkájába rögtön belekap a sodrás, egy kicsit én is rásegítek és máris a legjobb helyen táncol. Szinte pendül a rávágás-tól! Éles koppanással találkozik a csali és a ragadozó hal. Azonnal behúzok a nyéllel, beszállok én is a kapcsolatba. Pillanatra megáll a hal, majd verdeső mozdulatokkal elugrik néhány métert befelé. Bukfencei egyet. Lemegy a mélyebb vízbe, igyekszik ott tartani magát. Élvezettel fogom a bot végét. Az orsóm alig mukkan, nem olyan nagy az erő, csak a kintlévő zsinóron tomászik a halam. - Na gyere, rózsám, - dUnny Odahúzom magamhoz. A köv érve vergődni kezd, mindenáro badulni igyekezne. A horog jól sem erőltetem, így nem lesz í baj, sikeresen partra segítem. L; fénynél veszem ki a horgot a szája széléből. Bilincsre kerül és kissé odébb kikötöm. Kiló feletti, világos, csaknem fehér példány. - Hal nélkül már nem maradok -nyugtázom örömmel, mert sajnos az utóbbi időben ez könnyen előfordul a Duna mentén. Gyerünk vissza. Rablás nincsen, sejtelmesen sötét a folyó. Az elvágó víz folyamatosan surrog, locsog a köveken. Elúsztatom ismét néhány méterre a wobblert, majd magam felé táncoltatom. Később hosszabbakat is dobok, de nem mutatkozik újabb ragadozó. Telnek a percek, egyre több a csillag felettem, immár éjszakainak nevezhető a sötétség. Beállítom a kövek közé a bot markolatát és elbotorkálok a csónakhoz. Felöltözöm melegebben. Bekapok egy kis otthoni sütit, kortyintok rá egyet és újult erővel folytatom. Ám úgy tűnik nincs szükség az erőre, 1 kapásom sincsen. Eltelik egy smét, egyre többet gondolok a kövezésre. Hamarosan cselek-Felbúg a motor, indulok. Jó vben kerülöm a kiszemelt helyet, csendesen, csak a víz folyásával és evezővel közelítem meg. Ismét kikötöm a csónakot a rugany tövében s kilopakodom a spiccre. Repül a műcsali, ezúttal már egy kissé nagyobb a 9 centiméteres példány. Rövid dobásokkal pergetem körül a kővéget. Sokadik dobásnál járok, mikor váratlanul rázuhan valami a szerelésre. Mintha minden elromlana egyszerre. Megszűnik a vibrálós műcsali tánc, nehéz és görbe lesz a horgászbot, megáll, ránt egyet kezemben a hajtókar. Ez a kapási Zsákszerű, súlyos ránehezedést, tompa nagy súlyt érzékelek egy-két pillanatra. Behúzok, berántok a váratlan kapásba. Erre jajdul egyet az orsó, beindul a hal. A zsinórom, botom jól közvetíti a jellegzetes, lefelé irányuló, nagy erejű húzást. Hamar leér a fenékre. Egy-két kaszáló, kígyózó mozdulat, vagy inkább rúgás. egyetle félóra i másik szem lagy í M>^nvar