Sakkélet 1985-86. január-december [antikvár]

A XXVI. férfi és a XI. női olimpián a Szovjetunió két aranyérmet szerzett Igy sakkoztunk Szalonikiben Elmúlt egy esztendő, elmúlt, aliogy a többi: gondokkal és örömökkel, csalódásokkal és sikerekkel. Mérlegeltük a magyar sakksport eredményeit és eseményeit — ha különbözőképpen is — mindannyian. Jó néhányszor azonban nem ugyanazokat a tényezőket tettük a mérlegre, vagy ha még így is történt, nem egyformán ítéltük meg sakkéletünk pozitív és negatív jelenségeit, azok kihatásait. Beszámoltunk sikerekről és balsikerekről, írtunk és hallgattunk is problémákról — hogy máskor meg éppenséggel félnagyítsuk azokat: ismét felbukkantak új szakértők, akik sakkéletünket megváltó indulattal forgatták a tollat. Nincs ebben semmi meglepő. így volt ez 1982-ben Luzern, és így volt az 1983-as EB után is. Eddig is megkapták a magukét a Magyar Sakkszövetségben munkálkodó vezetők és szakemberek, mert hát tisztségük nem hitbizomány, s a kritikát viselniük kellett és kell is. Olyan harangkongatás azonban még nem előzött meg és nem követett sakkolimpiát, mint 1984-ben. Volt borúlátás és nagy várakozás, volt „most vagy soha", meg hogy ,,legalább ezüstöt hoznak Portischék és Verőciék". . . Aztán az olimpia után nyomban megindult a; bűnbak-keresés, mert férfi sakkozóink negyedikek lettek. Negyedikek! A 88 induló ország között Magyarország csak negyedik! És ha második? Akkor nincsenek gyenge pontok sakkéletünkben, nem kell többet tenni a sakkért, mint eddig? Női csapatunk magasabb helyezése két ponton múlott, a férfiaké pedig csak felen. Vajon miért nem tudtunk örülni Szaloniki után?