Sakkélet 1989. január-december [antikvár]

Magyar Nemzetközi Nyílt Bajnokság Ki gondolta még akkor? Perényi Béla, a magyar bajnok utoljára vette át díját Szerényi Sándor elnöktől Az egykoron rangos bajnokság -ismét rangon alul. Magyar bajnokság - erre a két szóra az 50-es, 60-as években (de talán még a 70-es évek elejét is ide sorolhatom) megmozdult sakkozásunk színe-java, mindenki elindult. Már az elődöntökben is ismert nevek játszottak, a továbbjutás sorsát a legtöbbször parázs csatákban döntötték el. És végül a döntő. Aki itt játszott, ide bekerült, az már valamit letett a magyar sakkozás asztalára! Az állandó versenyhelyiség a Kinizsi utcában egy-egy érdekes, izgalmas forduló során szűknek bizonyult. Pedig nem építették kicsire! Azután szép lassan sorvadozni kezdett a jól kiépített, olajozottan működő bajnoki rendszer, mára odajutottunk, hogy Legjobbjainkat csak elvétve látjuk itthoni versenyeinken, az ezt követő - második vonalhoz tartozó - tehetséges fiataljaink ugyan elég sokat sakkoznak, de az arány itt is inkább a külföldi versenyek irányába tolódik el. Az 1988. évi nemzetközi nyílt magyar bajnokság, alighanem újabb visszalépés a korábbiakhoz képest. Az élvonalhoz tartozó versenyzőink közül csak néhányan indultak, de a rajtnál megjelent külföldiek között is csak a korábbi szovjet bajnok Dorf-man és az NDK-bajnok Páhtz neve csengett ismerősen. Azután nem Dorfman, Páhtz vagy Perényi Béla, Horváth Csaba, Bárczay László vezette a mezőnyt, Perényi Béla utolsó nagy sikere Halála után magyar nagymesteri címet kapott hanem egy számunkra teljesen ismeretlen szovjet fiatalember, Viktor Moszkalenko. Keresztnevével megegyezően egymás után nyerte partijait, és végül olyan előnyre tett szert, hogy a hajrában már megelégedett egy-két pihentető döntetlennel. Igaz, a 2475-ös Élő-pontszámot nem „adják ingyen", de játékában semmi különlegeset nem fedeztem fel. Legfeljebb annyit, hogy küzdött és megint küzdött S a végén mindig neki lett igaza! Dorfman - aki az utóbbi Időben sűrűn látogatja versenyeinket-nagy rutinját jól kamatoztatta. Kétségtelenül ő indult a legnagyobb eséllyel, de amikor látta, hogy Moszkalenkóval senki sem boldogul, csak jó helyezése megtartására vigyázott. Annál nagyobb harc dúlt a magyar bajnoki cimért, amely egyben belépőjegyet jelentett a jövő évi szuperbajnokságra. (Ha ugyan megtartják!?) Jobb Buchholzzal Perényi Béla megelőzte Horváth Csabát, ezzel második nyilt bajnoki címét szerezte meg. Akkor még nem gondoltuk -hogyan Is gondolhattuk -, hogy Bélának ez lesz az utolsó kiemelkedő sikere. Horváth Csaba most már sorozatban szállítja a jó eredményeket, Pál-kövi József Is egyre megbízhatóbb, Fehér Gyula pedig mostani szereplésével tette fel az i-re a pontot. A szaloniki FIDE-kongresszuson bizonyára megkapja a megérdemelt nemzetközi mesteri címet. Páhtz kis csalódást okozott. Autóval !ndultak Szalonikibe, a nemzetközi nyílt versenyre. A gépkocsi váratlanul megcsúszott az országúton, és a szembejövők már nem tudtak kitérni. 1988. november 13-án Szeged közelében tragikus autóbaleset áldozata lett Perényi Béla nemzetközi mester. Élt 35 évet. A vidám, mosolygós, sakktársaival szemben mindig udvarias Bélus nincs többé. Három nappal a tragikus baleset előtt még beszélgettünk, megígérte, hogy a nyilt bajnokságról két játszmát és egy hadállást kielemez lapunk részére. Hogy milyen játszmákra gondolt, most már nem tudhatjuk meg. Mert sok szép játszmát nyert, olyan stílust képviselt, amellyel sok sebet ejtett, igaz, őt is sokszor megsebezték. De mindig küzdött, mindenki ellen harcolt, addig, amíg valamilyen kis esélyt látott az állásban. Az életét a sakkra tette fel, ezért kötelességének érezte, hogy a maximumot hozza ki magából. Ifjúsági bajnoki, kétszeres felnőtt magyar bajnoki cime, tornagyőzelmei egy ígéretes sakkpálya kiemelkedő állomásait jelezték. Ez a pálya most megtört, torzó maradt Nem felejtünk Bélus. Ha majd kinyitjuk a régi sakkújságokat, megkeressük szép játszmáidat, ismét köztünk leszel, megjelensz előttünk mosolyogva, vidáman, ahogyan Ismertünk, ahogyan ezután fogsz emlékünkben élni. Nyugodj békében.