46. Vásárhelyi őszi tárlat [antikvár]

Néhány hónappal ezelőtt, midőn egy jónevű, országosan ismert képzőművésszel a szegedi Nyári Tárlatok szakmai rangjáról beszélgettem, az illető váratlanul a következő megjegyzést tette: "...a lósegg festőknek pedig ott van Hódmezővásárhely, s jól van ez így ". A kijelentésben nem csupán az volt a meglepő, hogy igazából nem kapcsolódott tulajdonképpeni beszédtémánkhoz, hanem az is, mennyire kategorikus, további vitákat kizáró, deklarált értékítélet volt. Az a tény pedig, hogy a művész soha nem volt kiállító művész Hódmezővásárhelyen, s tizennégy éves hódmezővásárhelyi művészettörténészi pályafutásom alatt egyetlen egyszer sem látogatta meg a Tornyai János Múzeumot, vagy annak kiállításait, tovább növelte kijelentésének ex cathedra voltát. A fentiekből következően magamban megállapítottam, hogy ez a vélemény általános vélekedés lehet azon művészek és műítészek körében, akik nem fordítanak figyelmet a Vásárhelyi Őszi Tárlatok valós fejleményei, és az itt zajló művészeti események iránt. Mindezek fényében látszott-látszik szükségesnek a Vásárhelyi Őszi Tárlatok utóbbi három évében bekövetkezett változások ismertetése, illetve áttekintése. Különösen indokolja ezt az a tény, hogy a tárlatok négy évtizedes múltjáról, s annak múzeumi és művészettörténeti hátteréről több írás is megjelent az elmúlt évtizedekben. A Vásárhelyi Őszi Tárlatok történetében markáns, a tárlat szervezési elveire, a kiállítás arculatára kiható változás 1996-ban, a 43. Őszi Tárlat előkészítése során következett be. Mint minden évben, ekkor is tavasszal ült össze a tárlat Előkészítő Bizottsága. Ez a több mint tízfős testület hivatott dönteni olyan kérdésekben, mint a meghívottak köre, a szakmai zsűri összetétele, a tárlat megnyitásának napja, vagy a kiállításnyitó személye. Lényegében ekkor, és ez a testület dönt mindazokról a kérdésekről, amelyek meghatározó erővel befolyásolják egy-egy tárlat összetételét, szakmai színvonalát, illetve a tárlat lebonyolításának menetét. Ez alkalommal a szokottnál kissé nagyobb létszámú testületben nem várt vita bontakozott ki, melyből az érzelmektől fűtött hang sem hiányzott. Vecsési Sándor festőművész hozzászólása - mely a tárlat eddigi eredményeiért, sajátos karakteréért, tisztaságáért, színvonaláért és jellegzetes arculatáért aggódó gondolatokat fogalmazott meg - olyan irányba terelte a megbeszélést, amely a negyvenharmadik Őszi Tárlatra, s - ezt még akkor nem láthattuk, de - a következő tárlatokra is meghatározó befolyással volt: „Mutassa fel a kiállítás a tárlat örök értékeit és a hagyományok folytonosságát, s ha kell, legyen harminc képpel kevesebb!" Minden előkészítő megbeszélésen megfogalmazódtak a tárlat karakteréért aggódó gondolatok is, ám soha ilyen drámai hangon, soha ilyen markánsan nem fogalmazták meg azokat. A kibontakozó vita lezárására azon javaslat elfogadásával került sor, hogy a nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan, egyetlen kijelölt szakember, 'kiállítási kurátor' döntsön a tárlat arculatát és színvonalát meghatározó kérdésekben. A Bizottság egyhangúan Pogány Gábor művészettörténészt szavazta meg a 43. Vásárhelyi Őszi Tárlat kurátori posztjára. Pogány Gábor kurátori tisztében először is revízió alá vette a Tornyai János Múzeum által gondozott művésznévsort. Ez a lista az Őszi Tárlatokra rendszeresen beadó művészek mellett tartalmaz minden hódmezővásárhelyi művészt, a mártélyi és a Virág utcai Alkotóházak visszatérő vendégeit, valamint a Képzőművészeti Főiskolán az utóbbi két-három évben végzettek közül azon fiatal művészeket, akik a felkérést elfogadva műveikkel jelentkeztek valamelyik Őszi Tárlaton. Ezt a több mint háromszáz nevet a kurátor gondos szelekcióval közel a felére csökkentette. Ez a döntése még önmagában nem feltétlenül eredményezte volna a tárlat karakterének határozottabb érvényesülését. Ezzel párhuzamosan azonban személyesen kért fel tizenhárom művészt arra, hogy három-három művel szerepeljenek a kiállításon. Ezek a művek természetesen