61. Vásárhelyi Őszi Tárlat [antikvár]

Hátsó borítóján enyhe elszíneződéssel.
Vásárhelyi Őszi Tárlat hatvanadik évét kísérő katalógusban részletes visszatekintést olvashattunk Pogány Gábor megfogalmazásában. Mivel a szerző jórészt tanúja volt az itteni történéseknek, mondhatni belülről látta a dolgokat, most, egy évvel később kihasználom a lehetőséget, hogy kívülről láttassam a folyamatokat. A tavalyi katalógusban részletesen olvashattunk a hagyomány és a változás napjainkig vezető sajátos dialektikájáról, amely bizony Vásárhely művészetét sem hagyta érintetlenül az elmúlt hat évtizedben. Nos. Néhány sor erejéig idézzük fel: mi az, hogy változás. Szóval a Párizsi Iskola és a különféle avantgárd hullámok után, egész pontosan 1948-ban minket is elért az uniformizálás kényszere, esztétikai értelemben az alföldi festészet is kibillent a helyéről. A kibillenés hosszú távú következménye a karakter elhalványulása, a hely nem-hellyé válása lett. Persze ez igaz az összes korábban jelentős művésztelepre és csoportosulásra is. A nagy kibillentéshez persze mankó is volt - Sztálin segítsége a művészeknek, bár akkoriban ezt a mankót furkósbotnak nevezték. A segítő mondatok épp egy évvel az őszi tárlat megalapítása előtt jelentek meg: A világfájdalom nem a mi filozófiánk. Ám búslakodjanak azok, akik letűnnek és elhalnak.