A DODO felemelkedése és bukása [antikvár]

(ELŐHANG, 1851. JÚLIUS)a nevem melisande stokes, ez az én történetem. Jelen sorokat 1851 júliusában írom (időszámításunk szerint, azaz - nézzünk szembe vele - Krisztus után), egy polgári rezidencia vendégszobájában a londoni Kensington negyedben. Nem innen, nem ebből a korból származom. Épp ellenkezőleg, kurvára szeretnék kijutni innen.De ezt már tudtad. Ugyanis amint befejeztem a kéziratot - amelynek később részletezendő okokból Diakrónika" a neve -, átviszem a Fugger bankház Threadneedle Street-i diszkrét kirendeltségére, és egy fémdobozba zárom, amelyet átadok London legbefolyásosabb bankárának. Ő egy föld alatti széfbe rejti, ahol háborítadanul fog pihenni több mint másfél évszázadig. Ha valaki, akkor a Fuggerek nagyon is tisztában vannak a Diakrón Nyírás veszélyeivel. Tudják, hogy ha idő előtt kinyitják a dobozt, és elolvassák ezt a dokumentumot, olyan borzalmat szabadítanak el, ami füstölgő kráterré változtatja London pénzügyi negyedét.Sőt, valami annál is rosszabbá de az utókor füstölgő kráterként emlékezne rá, az életben maradt szemtanúkat pedig diliházba küldenék.Egy acélhegyű tollal írok. Cikkszáma 137B, gyártja Hughes & Fiai, Birmingham. A létező legvékonyabbat rendeltem, részben mert így spórolok a papírral, részben mert kiválóan lehet vérnyomokat hagyni vele, ha megszúrom a hüvelykujjamat. A papír tetején lévő barnás foltot bármelyik huszonegyedik századi DNS-laborban be lehet vizsgáltatni. Ha az eredményt összeveted a DODO HQ-ban található aktámmal, látni fogod, hogy e sorokat a te idődből származó nő iga a tizenkilencedik század közepén.Részletesen le akarom jegyezni, hogyan kerültem ide, még ha koholmánynak vagy őrültségnek hangzik is. Hogy Peter Gábrielt, a kilencvenkilenc év múlva születendő énekes-dalszerzőt idézzem: ez az én tanúságtételem.