A festészet vége? [antikvár]

Részlet: A világ nem a festészetről szól" „Az érték nem stílusfüggő." Deim Pál „Ha el tudsz jutni addig, hogy nem veszed figyelembe az elvárásokat, sőt, arra is fütyülsz, hogy direkt a trend ellen dolgozz, nagyjából nyertél." Kukorelly Endre A világ persze semmiről nem szól, legfeljebb a festészet „szól" a világról. De azért érthető, hogy Tatai Erzsébet nagy nyilvánosság előtt elhangzott kijelentése mit is fejez ki: a festészet a múlté, nem időszerű műfaj; a jövő, és persze a jelen más, újabb műfajoké, mint az installáció, performance és a különféle technikai vagy technikát igénylő médiumok. Azok, amiket intermédia néven már a Képzőművészeti Egyetemen is oktatnak. A művészettörténésznő egy későbbi kijelentésében megengedte, hogy „azért lehet jó képeket festeni", de az egésznek nincs különösebb jelentősége, hiszen egy elavult formáról van szó. Az elhangzott vélemény súlyát növeli, hogy a nagy műcsarnoki festészeti kiállítás ankétján hangzott el, ahol sokan, főleg festők voltak jelen, arra számítva, hogy a tárlat kritikai elemzését hallják majd a pódiumon helyet foglaló művészettörténészek karától. Ehelyett az életük javarészében, hivatásszerűen művelt történeti műfaj teljes elvetését hallhatták. Egy nem hibátlan és nem teljes körképet nyújtó, de a hazai festőművész társadalom java részvételével megrendezett országos kiállítás minden alkotása en bloc mint lényegtelen, mellőzhető tevékenység eredménye tűnt föl. Ezt a nagyvonalú véleményt lényegében senki nem vitatta, a kiállítás részletező kritikája pedig, sokak csalódására, tökéletesen elmaradt. (Pikantériája az ügynek, hogy a kiállítás szervezői sem akkor, sem azóta nem voltak képesek a katalógus megjelentetésére, így semmi dokumentum nincs, amire hivatkozni lehetne.) Túl a kurátori szerep felértékelésén, ami emögött van (ti. „csak a kurátor által koncipiált kiállítás egésze mondhat valami lényegeset"), a baj az, hogy a fenti véleményt képviselők mély meggyőződésén kívül nem látni mást, ami alátámasztaná álláspontjukat. A táblakép műfaját - ami csaknem egybeesik a festészet fogalmával - sokan elparentálták már; ennek az elparentálásnak is hovatovább százéves a története. Most csak a korszerűtlenségéről van szó, nem a haláláról, bár úgy tetszik, vannak, akik szemében a kettő ugyanaz. Természetesen intermédia-művek is lehetnek éppúgy jók (és rosszak), mint a hagyományos műfajúak, de rejtély, mi volna az, ami egyetemlegesen felül emelné ezen alkotásokat a többin? Bizonyos körökben úgy gondolják, hogy az új eljárások alkalmazásával „együtt jár" az időszerűség, az intermediális műveké a korszerű kifejezés privilégiuma. Aki pl. video-művészetet művel, az feltétlenül egy „aktuális diskurzusba" kapcsolódik. A festészet pedig technikájánál fogva alkalmatlan mai kérdések feszegetésére. Csak mert festék, ecset, vászon, és kézmíves tevékenység. És abszolút értékmérő a naprakész éberség, ami feltétlenül megelőzi a minőség kritériumát. Nehéz itt szofisztikát nem látni egyébként, hiszen eszerint a jó minőség, a jó mű garanciája éppen az újdonság. Vagyis a művészi minőség garanciája az új, divatos eljárás alkalmazása. 3