A Gróf Klebelsberg Kuno Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve 1933. (rossz állapotú) [antikvár]

RACIONÁLIS FEJLŐDÉS ÉS ÍRÁSBELISÉG. Kétségtelen, hogy az európai élet, úgy anyagi, mint szellemi területein, a XII. sz.-tól lényeges fordulatot vett fejlődésében. Az általános változást legtágabban úgy jellemezhetjük, hogy az addig túlnyomóan természetes alapokon nyugvó közösségélet aránylag gyors ütemekben fordult át mind mesterségesebb alapokra. Állam, jog, társadalom, városélet, kereskedelem, ipar: mind a mesterséges szerveződés útjain haladtak; s a szellemi élet is, iskoláival, irodalmával. Ez az organizálódás, mintegy önmaga önmagát fejlesztve, egyre fokozódik a középkor három végső századában. Ügy, hogy az újkor elején az európai kultúra már épp nagy tömegszerveződése folytán áll versenyen kívül a Földön. Más kultúrák, (kínaiak, arabok) is hoztak nagy kultúrteljesítményeket. És ha Max Weber, a mi modern kultúránk fölényét egyetemesérvényűségében látván, az európánkívüli kultúrteljesítmé-nyektől meg is vonja ezt a minőséget, — úgy bizonyára nem felejti el az antik alkotások egyetemes érvényű voltát. Elismeri ezt; az antik fejlődés megakadását pedig, legalább gazdasági téren, az általános racionális szerveződés hiányával magyarázza ő is.1 A mi kultúránk sokkal szélesebb, mélyebb alapjaiban szervezte át az egész közösségéletet; épp ez a tömegorganizáció teszi, — úgy látszik ma kimeríthatetlenül, — fejlődésképessé. A „racionális szerveződés" kifejezés azonban a fejlődés magyarázatát, átértését illetőleg igen különböző felfogásokat enged meg. Elképzelhetni egy „racionális szellemet", amely sajáttörvényszerűséggel önmaga fejti ki magát a történet folyamán. Hegel, s főként Dilthey hatása alatta jelenségek „értelmét" (Sinn) kiemelve, az értelem okszerű kifejtésében látják a racionálisát. De maga Weber is sokféle „racionalizálódást" ismer; az irracionálist fokozó racionalizálást is. Inkább konzekvensebb gondolkodástechnikát kell tehát értenünk e fogalmon, ha a történeti életre hasz- 1 Weber, Max: Gesammelte Aufsalze zur Religionssoziologie. 1922. —Wirtschafts-geschichte. 1924. 1