A Katolikus Egyház biztonsági helyzete a huszonegyedik században [antikvár]

Egyházjogi konferencia a biztonságról A teológiai oktatásnak vagy a hittanárképzésnek nyilvánvalóan nem központi kérdése a mai konferencia témája, mégsem mondhatjuk, hogy nem tartozna egy szerzetesi hittudományi főiskola illetékességi körébe. Az egyes referátumok és előadások bizonyára mérlegelik majd a mai magyarországi helyzetet ebből a szempontból. Engedjék meg, hogy a magam részéről egy személyes élménnyel támasszam alá a mai témát. Mikor vált az én számomra lényeges kérdéssé az egyházi intézmények biztonsága? A ferences rend vezetése először 2008-ban, majd 2011-ben találkozóra invitálta a ferences püspököket (bíborosok, püspökök, segédpüspökök, területi prelátusok, apostoh vikáriusok, apostoli prefektürák elöljárói). Megdöbbenve fedeztem föl, hogy milyen sokan szolgálnak közülük valóságosan és ténylegesen veszélyeztetett helyeken! Azóta egészen másképpen olvasom a híreket a világ egyes tájairól. Konkrét emberek, arcok, találkozások kapcsolódnak az addig távoli és holt adatokhoz. Mit csinálhat vajon most Sebastian Shaw, a pakisztáni Lahore püspöke? Hogyan igazodik el a Djiboutiban uralkodó kaotikus viszonyok közt Giorgio Bertin püspök, aki a milanói provincia tagjaként ment oda misszióba? Kijavította-e már a templomában okozott károkat a máltai Sylvester Magro, aki apostoli vikárius a líbiai Bengasiban? Biztonságban van-e az öreg Giuseppe Nazzaro, volt szentföldi kusztos, aki a szíriai Aleppo apostoli vikáriusa? Az egyházjog követi az életet - halljuk az alapszabályt. És ez az élet -tudjuk - nem mindig biztonságos. Kívánom a konferencia résztvevőinek és hallgatóinak, hogy az egyházjogi részletkérdések közepette soha ne veszítsék szem elől, hogy a jog az életről, konkrét emberekről szól, akikért olykor aggódunk és biztonságukat féltjük. Budapest, 2012. nov. 28. Várnai Jakab