A magyar mint idegen nyelv fogalma [antikvár]

A magyar mint idegen nyelv megnevezés alkalmazott nyelvészeti, nyelvoktatási terminológiaként az utóbbi 3-4 évtizedben terjedt el a szakmai köztudatban. A szakterület kialakulása azonban magától értetődően egy hosszabb, több évszázadra kiterjedő fejlődési és differenciálódási folyamat eredménye, amelynek története visszanyúlik a magyar nyelv belső és külső felfedezéséig. Ebben a folyamatban döntő szerepet játszott a humanizmus nyelveszményének hatása, a magyar nyelvű írásbeliség elterjedése, valamint a nyelvi normák fokozatos egységesülésével a magyar irodalmi nyelv kialakulása. Az első magyarnyelv-leírások, tudományos és gyakorlati nyelvtanok, nyelvismeretek és nyelvkönyvek, társalgási könyvek az anyanyelvi megfigyelések mellett olyan észrevételeket is tartalmaznak, amelyek a magyar nyelv más nyelvekkel való összevetésének eredményeképpen kerültek felszínre. Ezeknek a szempontoknak a párhuzamos előfordulása még hosszú ideig megtalálható, nemegyszer az is megtörtént, hogy az idegennyelv-oktatási célokra készült könyveket az anyanyelvi oktatásban is felhasználták. A reformáció térhódítása, a latinitás fokozatos visszaszorulása, a magyar nyelvhasználat és oktatás terjedése a XVII-XVIII. században új helyzetet teremtett a soknyelvű- és nemzetiségű magyar államban. A latin nyelv használata ugyanis korábban egyformán érintette a magyar és a nem magyar anyanyelvű állampolgárokat. Ennek következményeként szükségessé vált a magyarországi nemzetiségek számára megfelelő oktatási intézményrendszer kialakítása, tankönyvek, segédkönyvek stb. kiadása.