A Magyar nyelv grammatikája [antikvár]

Előszó Régi, XVI-XVII. századi, latinul írt magyar nyelvtanaink közül immár a második jelenik meg a hasonmás kiadás mellett magyar fordításban: Pereszlényi Pál Grammatica Lingvae Vngaricae c. 1682-ben Nagyszombaton megjelent munkája. Mind Szenczi Molnár Albert 1610-es kiadású nyelvtanát (megjelent 2004-ben: MNyTK. 222. sz.), mind Pereszlényi grammatikáját C. Vladár Zsuzsa fordította le, és készítette elő kiadásra. Bizony, nehéz feladatra vállalkozott. A fordítónak ugyanis a latin nyelv biztos ismeretén kívül tisztában kell lennie a nyelvtanok korábbi történetével, a korabeli latin, héber és egyes nemzeti nyelvtanok szerkesztés- és írásmódjával, szakterminológiájával, sőt a magyar nyelvtanírással általában és a magyar nyelvi jelenségek mai tudományos felfogásával, felfogásaival. A két grammatika lefordítása szerencsés választás volt: Szenczi Molnár Albert és Pereszlényi Pál nyelvtana egyaránt kora színvonalát képviselte, és más nyelvtanokkal szemben mindkettő hatni tudott. Pereszlényi művének két új kiadása is napvilágot látott: 1702-ben és 1738-ban, mindkettő ugyancsak Nagyszombatban. A jezsuita iskolákban minden bizonnyal tankönyvként használták, talán elsősorban idegen nyelvűek (minden bizonnyal szlovákok, németek) magyar nyelvre való tanításában - ez derül ki a nyelvtannak a tanításra vonatkozó gyakori megjegyzéseiből -, de nyilván magyar anyanyelvű-eknek az oktatására is. Toldy Ferenc szerint Pereszlényi egyenesen „a katholikus iskolák classicus magyar nyelvtanítója lett" (CorpGr. XIII.). Ezenkívül számolhatunk a jelzettek alapján a nyelvi egységesítésre - irodalmi nyelvünk kialakulására - gyakorolt hatásával is. Külön ki kell emelnünk helyesírásának a szerepét. A Káldi Györgytől létrehozott és Pázmánytól szentesített katolikus helyesírást valójában Pereszlényi foglalta össze, és emelte „grammatikai" rangra, úgy, hogy természetesen módosított rajta. Mindezt bizonyítja, hogy Trócsányi Zohán szerint (MNy. 35: 90-91) a katolikus iskolák és nyomdák ennek alapján ragaszkodtak a fonetikus elvhez a XVIII. században is.