A magyar-orosz kapcsolatok tizenkét évszázada [antikvár]

A dolog úgy kezdődött, hogy javában folyt a rendszerváltoztatás. Ennek egy apró, de szimbolikus jelentésében annál jelentősebb aktusára még a Németh-kormány alatt sor került: megszüntették az orosz nyelv kötelező oktatását az iskolákban, ami, mint tudjuk, a gyakorlatban ennél többet jelentett Mi ruszisták már akkor sejtettük, hogy nem lesz ennek jó vége, de vitatni ki mert volna egy ilyen liberális-patrióta rendeletet. Kötelezően semmit sem kellemes tanulni, bár kétségtelen, néha muszáj. Az is vitathatatlan azonban, hogy az orosz nyelv nem matematika. (Bár érdekes lenne eljátszani azzal a gondolattal, hogy hányan tanulnák ma, ha nem lenne kötelező.) Az oroszt mindenesetre az iskolások kevesebb, mint egy százaléka tanulja manapság. Nem tévedtünk tehát akkortájt, amikor arra gondoltunk, hogy az orosz kultúra ügyeire legalább párszor hét szűk esztendő vár. Ennek felismerése volt a legfőbb oka, hogy az orosz kultúra és történelem iránt elkötelezett társaimmal, elsősorban Krausz Tamással, Szilágyi Ákossal és Sz. Bíró Zoltánnal, elkezdtünk gondolkozni arról, hogy ellenszélben lenne a leghálásabb ruszisztikát művelni. Innentől fogva ugyanis senki nem vádolhat minket azzal, hogy „felülnénk a konjunktúra hullámára" és a szovjet-orosz valóság „moszkovita" típusú megszépítésére szövetkeznénk, az új - ruszofób - politikai konjunktúrának pedig egész létezésünk mondott nemet. 1990 elején ^ éppen tizenöt esztendeje - tehát megalakítottuk a Magyar Ruszisztikai Egyesületet — társadalmi alapon, önszerveződő, autonóm tudós testület formájában. Célul tűztük ki - először a magyar tudományosságban - az orosz történelem és kultúrtörténet valósághű kutatását és ábrázolását. Eredményeinket először a Szovjet, majd (Poszt)Szovjet Füzetek című periodikában tettük közzé. A szigorúan vett tudományos feladatokon kívül politológiai elemzéseket is közöltünk, és igyekeztünk hiteles információkat közvetíteni a magyar közvéleménynek, ugyanis az 1990-es évek eleji magyar média a ruszofób nyugati médiumokra támaszkodva hamis és félreorientáló hírek sokaságát zúdította a hazai olvasókra, tévénézőkre. Hamar kiderült azonban, hogy civil tudós társaságként tevékenységünk szükségképpen korlátozott hatósugarú marad, és vészesen beszűkül a szponzori érdektelenség következtében. Ezért volt óriási jelentőségű életünkben, hogy 1995-ben lehetőségünk nyílt arra, hogy külön szervezeti egységként - Ruszisztikai Központ néven - az Eötvös