A magyarországi románok néprajza 12. [antikvár]

Hocopán Sándor 60 éves E kötettel az életpálya szép fordulóján köszöntjük a 60 éves Hocopán Sándort, a magyarországi románok jeles néprajzkutatóját. Hat évtizedes ünnepélyes mérföldköve késztető alkalom arra, hogy alkotó munkásságára visszatekintsünk. 1937-et írtak, amikor született. Szülőfaluja a Békés megyei Méhkerék. Az ország egyetlen román nyelvű közössége, amely számára gyermekkorában a meleg fészket jelentette. Szülei, rokonsága a szegény zsellérek sorsában osztozott. Apja a béreskedés, a mások cselédjének nehéz kenyerét is megismerte. Szüleinek kilenc gyermeke közül hatot - köztük Sándort - sikerült felnevelniük és szárnyaikra bocsátani. Csak a puritán, takarékos életvitelük és bölcs előrelátásuk tette lehetővé, hogy gyermekeiket taníttassák. Közülük hárman felsőfokú diplomát is szereztek. Hocopán Sándor az általános iskola 7 osztályát falujában járta ki, később Gyulán, a „N. Bálcescu" román általános iskolában és gimnáziumban folytatta tanulmányait. Itt, a magyarországi románok szellemi központjában érettségizett. Tanári diplomáját már Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerezte 1958-ban. Még ebben az évben Battonyára kerül tanítani. Az ottani román iskolában tölt el három termékeny esztendőt. Életének jelentős fordulója, hogy 1961-ben a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének munkatársa lett Gyulán, majd 1971-től 1991-ig a Foaia noastrá c. román nyelvű hetilap főszerkesztője. 1997-ben a Magyar Művelődési Intézet (Budapest) munkatársaként vonul nyugdíjba. Saját bevallása szerint, az általában osztályelsők közti tanulót inkább a matematika és a kémia vonzotta. Ám sorsa a humán pálya felé sodorta, ahol ugyancsak tisztességgel akart megfelelni. Hogy ezen a pályán is sikerrel helytállt, többek között olyan magas elismerések is bizonyítják, mint a Munka Érdemrend, vagy az 1997-ben a Magyar Néprajzi Társaság kitüntetése, a Pro Ethnographia Minoriratum. Az 1945 után szerveződő román nemzetiségi értelmiség között képzett néprajzos nem volt. A magyarországi román folklór és anyagi kultúra kutatása szinte fehér foltnak számított, amikor Hocopán Sándor, az 1960-as évek elején, a „felfedező útnak" nekivágott. Szakmai indulását olyan neves néprajzkutatók ösztönözték, segítették, mint Kósa László, Kovács Ágnes, Szemerkényi Ágnes, Újváry Zoltán vagy Balassa Iván. A terepen behozhatatlan előnye volt, hogy a hagyományos népi kultúrába beleszületett, életének részévé vált. Számára mindez maga természetes világ, a bővizű forrás, ahová vissza-visszatért. Ahhoz, hogy hitelesen s mélyen tudjon ásni, hogy pontosan tudja mire kell rákérdeznie, csak vissza kellett forgatnia az emlékezés megsárgult lapjait. A Gyulán eltöltött évek során, a hivatali munkája mellett is fáradhatatlanul gyűjt, ír, publikál. Egyre szélesebben tárulkozik fel előtte a másutt élő román szórványok sokszínű népi kultúrája. Előbb csak Méhkeréken, majd Pusztaottlakán, Kétegyházán, Battonyán Magyarcsanádon és a bihari falvakban egyaránt.