A magyarországi románok néprajza 9. [antikvár]

li:i:iiííi 'i'i.;^ fh\iiiii'-iili'al Vl^iVtitíáiífflB A kétegyházi táncszókról A táncszók (strigáturi) - hazai tájnyelvi használatban „dáscíntece" = halottsiratók, ráolvasó szövegek, csujogatók stb. értelmezéssel - minden valószínilség szerint az emberi kultúrának a bölcsőjében születtek, mint kötött ritmusú, általában négysoros lírai műfaj. Talán ezért is, a magyarországi románság népköltészetében ezek a többnyire táncokat kísérő, sajátos hangulatot keltő és fokozó ritmusos versikék - azon túl, hogy a legelterjedtebbek, a leggyakoribbak és legkedveltebbek - egyszersmind a nyelv archaikus jellegének a megőrzői is. A táncszók a román népköltészetben nagyon közeli rokonságot mutatnak a doinákkal - kölcsönös átfedésekkel, spontán átvételekkel stb. -, de megegyezőek a kifejezési módozataik, a tematikájuk, a struktúrájuk, a tartalmi csoportosítás lehetőségei is. E tanulmány arra tesz kísérletet, hogy példákkal illusztráltan bizonyítsa, miszerint mindaz, ami általában érvényes a román népköltészet ezen műfajára, megtalálható (és még ma is elevenen él) egy szűkebb - a mi esetünkben a kétegyházi román etnikum - által megőrzött repertoárjában is.