A művészet rétegződései [antikvár]

, . '-v'ivv; fra^'íííííA ypK Miklós művészettörténész / art histórián / storico dell'arte Jelen kiállítás a 2015-ös genovai magyar bemutatkozás viszonzása: akkor a genovai Art Commisslon egyesület másodízben rendezte meg a Le latitudini dell'arte: Ungíierla-ltalla (A művészet égtájai: Magyarország-Olasz-ország} című kortárs képzőművészeti biennálét, amelyre a két évvel azelőtt szerepelt Finnország után akkor Magyarország kapott megíiívást. Ne formális vagy államközi kapcsolatfelvételre gondoljunk, íianem művészeti egyesületek, szövetségek közötti együttműködésre. Az Art Commisslon művészetszervezö és szolgáltató egyesület Virginia Monte-verde genovai képzőművész kurátori munkájával és válogatásában, a hazánkhoz személyes szálakkal is kötődő Sll-vio Monti varesel képzőművész közreműködésével tervezte meg a tárlatot Genovában, melynek magyar partnere a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége és annak elnöke, SImonffy Márta volt. A helyszín a genovai Palazzo Ducale, magyarul Dózse palota volt, mert nemcsak Velencében, de a XIV. század közepétől a XVIII. század végéig Itt Is dogénak hívták a városállam vezetőjét négyszázötven éven keresztül. Említésre méltó mozzanat, hogy Genovában a régi városháza ma magántöke közreműködésével kulturális színhelyként Is működik Dózse palota Kulturális Alapítvány néven (Fondazlone per la Cultura dl Palazzo Ducale) és a város legnagyobb kulturális programszervező központja. Nem hétköznapi megoldás Ily módon bevonni a magántőkét (nagyvállalatok és bankok formájában) egy nagyváros kulturális életébe, s ez nemcsak előbbiek kulturális szerepvállalását jelzi, hanem a városi önkormányzat takarékosságát Is, amiről a genovalak világszerte híresek. Jó tudni, hogy hasonló módszerrel Irányítja kulturális életét Torino is, de Firenzében Is működik Ilyen alapítvány. Jelen kiállításunk helyszíne, a patinás és gyönyörű épületben székelő Pesti vigadó ugyan állami Intézmény, a tv/lagyar Művészeti Akadémia tulajdona, de a genovai Dózse palotához hasonlóan a legkülönbözőbb műfajú kulturális rendezvényeknek, koncertnek, kiállításnak ad helyt akár egymással párhuzamosan is. Tehát esetünkben is egy művészegyesület és az állam együttműködéséről van szó. A most kiállító olasz művészek túlnyomó részben a két évvel ezelőtti kiállításon Is részt vett, míg a magyarok közül csak néhányan szerepeltek azon a ligurlal tárlaton. A magán, vagy egyesületi kezdeményezések rendszerint saját válogatásukért felelnek, tehát nem kívánnak országos, vagy műfaji értelemben reprezentatívak lenni. Az Itt látható válogatás különleges szelete a magyar művészetnek, amelyet az egyik legnagyobb magyar képzőművész szövetség (a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége) és annak elnöke, SImonffy Márta hasított kl a magyar képzőművészet corpusából. A törzsanyag, így éppen SImonffy metafizikus magányú posztmodern munkája Is, a festészethez köthető, hiszen kétségtelenül jelentős a mai magyar festészeti termés. Az Itt kiállító festők művein jelentős szerepet kap az idő témája (Arvay Zolta), egyesek az anyagot mint az idő metaforáját használják (Bátal Sándor), máskor a szakralltás és a misztika területén mozogva (Budaházi Tibor, lllényl Tamara, Lenkey-Tóth Péter), a szorongást tematlzálva (Sóváradi Valéria, Szotyory László), vagy éppen az időn-téren kívüli létet festve (Lányi Adrienn), Jovlán György lefegyverző erejű, elidegenedés és jelenlét határán egzisztáló személytelenül személyes aktja művészettörténeti Idézetként és originális látványként egyszerre hat. Kecskés András a levegő és az atmoszféra jelenségeit teszi festészete tárgyává, míg Jarmeczky István a konkrét festészet képviselője. Lakatos Ervin pedig a hiperreallsta látványfestészet valószerűtlen-ségét ötvözi a pop art trivialitásával. Jelentős szerep jut a válogatásban a digitális képalkotásnak, mint Bózsa Evelin és Daradics Árpád szürreálls-popos fotó-manipulációi, Kelecsényi Csilla szintén a festészet és a fotográfia határán mozgó önarcképei, Lévay Jenő megrendr'tő, monumentális, posztapokallptikus látomása, vagy Szöllőssy Enikő festői (digitális) fotómontázsa. Átmenetet képez a digitális munkák és a grafika műfaja között Somorjal-KIss Tibor érzékeny és melankolikus műve az elmúlásról. A hagyományos sokszorosító grafika tulajdonképpen csak Orosz István konceptuális rézkarcára jellemző, míg Lovas Ilona szakrális sugárzású kép-tárgya átlép a műfaji besoroláson. A plasztikát Hérics Nándor pop-artos. Sípos Marica konceptuális, Szalay Pál és Zsemlye Ildikó Ironikus munkál, valamint Tau-bert László archaizáló szobrászata képviselik.