A nő [antikvár]

Gaston Lachaise bonyolult és merész művész volt, sajátos elképzeléssel a nagybetűs Nőről, ahogyan írásaiban is utalt erre. A női formákhoz való vonzódása Rubensszel, Matisse-szal, Maillollal, Picassóval és Renoirral helyezi egy sorba, akik közül az utóbbi kijelentette, hogy a tehetség ismérve a női alak megformálása. Lachaise minden bizonnyal hallott erről. A párizsi École de Beaux-Arts-i iskolaévek alatt - a múzeumlátogatásai során, ahol dél-kelet-ázsiai, különösképpen hindu, buddhista, jain istennő szobrokat csodált - Lachaise találkozott és szerelembe esett egy amerikai istennővel, aki a Szajna partján sétált. Később úgy írta le őt, mint aki "a legfőbb inspirációs forrássá vált számomra, aki felnyitotta a szememet és a legnagyobb befolyással vezérelte erőimet". Párizst 1905-ben végleg elhagyva, Lachaise követte imádott Isabeljét "Amerika termékeny földjére", ahol végre neki szentelhette életét és művészetét. Bár számos olyan megbízást is teljesített, amely nem kapcsolódott Isabelhez, művészetét az ő jelenléte határozta meg, s a leginkább lenyűgöző alkotásai neki szóló, szoborba öntött elégiák. Lachaise a 30-as évektől Rodin és Brancusi iránti csodálatát fejezi ki egyre absztraktabb munkáiban. Ezek a késői szobrok nem csupán a női testet dicsőítik. A szerelem élményét, a nő, a természet és a világmindenség termékenységét magasztalják. Az eredmény olyan alkotások sokasága, mely egyszerre személyes, ellentmondásos és világosan tükrözi a modern Amerikát. Háromdimenziós hitvallás egy nő iránt érzett szerelemről, mellyel a modern szobrászat műfajához is jelentősen hozzájárult.