A párizsi hóráskönyv [antikvár]

A hóráskönyv mint műfaj jól ismert már a szép könyvet szerető magyar közönség előtt, hiszen az utóbbi években kettő is megjelent közülük fakszimile kiadásban. Az egyik az, amelyet az Egri Főegyházmegyei Könyvtárban őríznek (1976), a másik a Pannonhalmi Hóráskönyv (1982), mindkettő részletes, szakszerű bevezetéssel. Mégis szükséges, hogy itt összefoglaljuk röviden a hóráskönyvekre vonatkozó legfontosabb ismereteket és rámutassunk azokra a különbségekre, amelyek a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának hóráskönyvét megkülönböztetik a másik kettőtől. A hóráskönyv a középkor, főleg a késői középkor világi emberének, elsősorban a nőknek, leghasználatosabb imádságoskönyve volt, az egyéni ájtatoskodás céljára. Összetételében a papság közösségi és egyéni imádságoskönyvére, a breviáriumra támaszkodik, de attól sok tekintetben el is tér. Eltér elsősorban azzal, hogy az egyes példányok tartalma - bizonyos állandó vonatkozásoktól eltekintve - rendkívül változatos, mert nem köti őket az egyház hivatalos istentiszteleti rendje, a liturgia, de nem is tagolja az egyházi év állandó és változó ünnepeinek menete. A hóráskönyvekre jellemző, hogy különlegesen díszesek, sokszor a könyvművészet remekei, egész lapot kitevő képekkel, díszes kezdőbetűkkel (iniciálék) és pompás lapszélkeretekkel. Kötésük is többnyire színes bársony, esetleg még ezüstveretek is vannak rajtuk. Készítésük virágkora a XIV. századtól a XVI. század első feléig tartott. Ma könyvgyűjtők, könyvtárak féltett kincsei közé tartoznak.