Bővebb ismertető
Költészet, mely a lélek szomját oltja
A költészet nagysága az a képesség, mely igazsággal ruházza fel a nyelvet, amikor a szavak erre képtelenek. A költészet a lélek szomját olthatja, gazdagsággal és örömmel szolgálhat az embernek, akkor is, amikor az élet nem nyújt kellő boldogságot, örömet, bőséget vagy jókedvet. Pedig az élet az, amely a hősöket formálja. A hőst jellemző kiváló tulajdonságok - a társadalomban élők számára a bátorság, az önfeláldozás, az emberi értékek megőrzése - megjelennek az irodalom porondján, különösen, ha az irodalom nevelő szándékú is, amely a puszta esztétikai igény fölé emeli.
A Teremrés könyvének negyedik fejezetében, amit a magyar olvasó a Biblia első könyveként ismer, megjelenik a héber vers, az egyik legősibb, melyet az emberiség a Biblia fordírásainak köszönhetően ismer. A vers hőse eldicsekszik a hőstettével:
„Akkor monda Lámekh az öfeleségeinek: Oh Hdda és Cilla, hallgassatok szómra, Lámekh feleségei, halljátok beszédem: embert öltem, mert megsebzett; ifat öltem, mert megütött. Ha hétszeres a bosszú Káinért, hetvenhétszeres az Ldmekhért." (Ter 4,23,24).
A hőstett példaként szolgál a vers hallgatói (olvasói) számára, tanulságos lecke, annak aki látja és hallja, hogy okuljon és az emlékezetébe vésse. „Hogy lássák és féljenek", Mózes V. könyvének szavaival.
A nevelésen túl más és változatos feladatai is vannak a versnek a nép és az egyén életében. Valójában a nemzet es a nép dalait is egyének írják. A népek költészete izgalmas ablak, melyen keresztül fiainak és lányainak világára, nyelvükre, szokásaikra, gondolkodásmódjukra tekinthetünk, arra, ahogy a planétát benépesítik: az országukban és azon kívül, egymagukban és embertársaikkal együtt, a történelmi múltjukkal, melyet atyáik nemzedékről nemzedékre rájuk hagytak, mint üzenet és hagyomány, emberi kapcsolataikban, melyet sikerrel vagy sikertelenül ápoltak embertársaikkal, a családon belül és a társadalomban, istenükkel, a természettel, hazájuk vagy idegen földek tájaival, ahova az élet sodorta őket.