A Villám fényében - Antológia '95-97 [antikvár]

Hatvanas éveim elejét tapodom. Az elmúlt fél évszázad nem tartozott azok közé a korszakok közé, amelyek „túlanimálták" volna honfitársainkat: tanuljanak, mi több, tudjanak idegen nyelvet. A vasfüggönyhöz hozzátartozott a cirill betűs analfabetizmus. (F)Élénken emlékszem, hogy 1953-ban, az ELTE Bölcsészettudományi Karán mellettem angolból felvételiző kortársamat (arról faggattatván: miért is akarna épp „imperialista" szakos lenni) a bizottságban helyet foglaló pártember lehengerlő éberséggel szorította sarokba a „TÁN SPEKULÁL AZ ELVTÁRS?" - kérdéssel. Tudom, persze, Kossuth a börtönben is megtanult (de Wesselényi megvakult, Lovassy megőrült ugyanott), - ám kevesen bírtak nálunk a kormányzó hitével Jalta után és még nagyon-nagyon Reykjavik, Málta és a szovjet elnök Béke Nobel-díja előtt. A népi káderek regnálása idején a megfelelő pedigrét a - suk, -sük jelezte. A választékos (magyar) beszéd éppoly gyanús volt az ötvenes években, mint a csokornyakkendő. Aki tudta a derdidaszt, az is letagadta, attól tartván: kollaboránsnak bélyegzik, nyakába varrják a III. Birodalom nem csekély bűneit.