Acta Scientiarum Transylvanica 2011/1 [antikvár]

Az emberek nagy többsége, jó esetben, semleges számunkra. S ez így természetes. És vannak emberek, akikről gyakrabban, nemcsak nevezetesebb eseményeink alkalmával, kellene elismeréssel megemlékeznünk. Ezen kevesek közé, akikre mindig tisztelettel és elismeréssel gondolunk, s ha alkalom adódik örömmel emlékezünk meg, tartozik Uray Zoltán. Örömmel és megilletődéssel kívánjuk köszönteni, mert gyakoribb vagy csak időnkénti jelenléte életünkben mindig valamilyen cselekvésre serkentő hatású volt. Egyszerűbben, közvetlenebbül mondva: Uray Zoltán mindenkor segítőkész, nemes lelkű ember. Ez a tulajdonság minden bizonnyal hosszadalmas családi örökség; az Uray-elődök egyike már a 19. század elején Nagyenyed vezetői között tevékenykedett. De voltak még régebbről, debreceni köztiszteletnek örvendő, s ennél fogva az utókor által is számon tartott Uray-urak. A sorsnak köszönheti Uray Zoltán kollégánk, hogy ezt a felelősségre kötelező örökséget meg tudta tartani, képes volt továbbcsiszolni, fejleszteni és időszerűsíteni is. E törekvése révén nyertünk gazdag és nemes életútja által mi, a kortársak, ismerősök, barátok. Uray Zoltán balkezes. Talán ez a családi öröklött tulajdonság is hozzájárult számos bajnoki érem megnyeréséhez vívásban. Bizonyosabb azonban az, hogy a kardot forgató bal kezét kitartóan és igényesen csiszolt idegrendszere, és balerinákat is elcsábító, tudós vegyésznőket megnyerő, élénken villogó szeme, éles látása irányította. A tennivalókhoz való önkéntelen, természetes hozzáállásának, komoly belemélyedésének tulajdonítható, hogy észrevett, megfigyelt, leírt és megmagyarázott olyan elváltozásokat az élő szervezetekben, amelyeket előtte más szakemberek nem vettek észre.