Alkotás és genetika [antikvár]

Minden teremtett ember, egy évmilliókon épült gúla tetején foglal helyet. sok évmilliós fejlődés juttatta el mai szellemi és fizikai pozíciójába. Ezen életgúla utód hiányában megsemmisül. Ha utódai származnak egy felfelé megnyíló diabólóba megy át. Mivel a jelennel kívánok foglalkozni a diabólót csak mint előrevezető jelzés szerepel. Önként adódik a kérdés az alkotó embernél, honnan merít erőt, ami alkotásra ösztönzi? Ez a kérdés mindennemű alkotásra érvényes. Elsősorban a műalkotásokra gondolok. Természetesen a mű alkotóira is, akiknek ma és az eljövendő idő előtt számot kell adni cselekedeteiről. nem árt, ha az alkotó magábafordulva, elsősorban önmagának fejtené meg cselekedeteinek rugóit. Felvetődik a kérdés! Vajon mi hajtja az alkotót a sokszor hálátlan alkotói tevékenységre? A pénz? A hírnév, vagy sikerélmény? Nem hiszem! Nagy baj az amikor az alkotó munkája közben ezekre gondol. Tehát lenni kell valami különleges ösztönző erőnek. De az élet kegyetlenségei, kizökkenthetik mélysége s alkotómámorából, mint egykor Dantét is. A napi harc és kellemetlenség keveredett a születendő művel. Mivel az alkotónak nincs más védelme a külső támadásokkal szemben, neki sem volt. Beleszőtte ellenségeit és barátait az Isteni Színjáték különböző fejezeteibe, kiket-kiket az ő cselekedeteik szerint. Sokszor mérsékletet sem tanúsítva. Erre a mérsékletre és igazság egyensúlyra főleg a történészeknek és íróknak van legnagyobb szükségük. Ha ők valamilyen okból kifolyólag rosszat írnak és igazságtalant, abból olyan emlékezés születik, mint az egykori bizánci császárnőről (Nagy theodóra) kinek rovására a legtrágárabb történeteket eszelték ki. A cirkuszi medvetáncoltató lányából lett császárnő, akit az élet sokszor megalázott - hozta mint császárnő -, a legemberségesebb nővédő törvényeket.