Állattenyésztés és Takarmányozás 2004/4. [antikvár]

Szűcs és Ábrahám: ETOLÓGIAI MEGFIGYELÉSEK A SZARVASMARHA-TARTÁSBAN BEVEZETÉS A „fenntartható fejlődés" gondolata az állattenyésztés szempontjából nem csupán ökonómiai kérdés, hanem új dimenziót is jelent, amely magába foglalja az ember és állat egészségi állapotát, jó közérzetét, az állatnak a környezetre és a környezetnek az állatra gyakorolt hatását, s amely alapjaiban módosíthatja a gondolkodásmódunkat az ember és a környezete közötti kapcsolatra, viszonosságra nézve. Általában véve az angol eredetű „sustainable development" fogalomnak többféle megközelítése ismeretes a szakirodalomban. Mindamellett, hogy a magyarnyelvű tükörfordításban „fenntartható fejlödés"-nek nevezett fogalom tudatosan, vagy tudat alatt az emberi társadalom történelmi előrehaladását meghatározó, a természeti erőforrások és emberi értékek megőrzésére irányuló kinyilatkoztatásra (Szűcs, 1999) vezethető vissza, úgy tűnik, a legmegfelelőbb definíciónak talán Brundtland (1987) megfogalmazása fogadható el: „a napjainkban élő emberi nemzedék szükségleteinek a kielégítése anélkül, hogy az utánunk jövő nemzedékek szükségletelt veszélyeztetnénk". Boyazoglu (1998) szerint az élelmiszertermeléssel összefüggésben a „fenntartható fejlődés" magába foglalja az emberiség, az állat és a környezet iránti tiszteletet, amely kielégíti ugyan az ember igényeit, de egyúttal szinten tartja, sőt javítja környezetét, óvja és őrzi a természeti erőforrásokat. Másrészről viszont az értékmegőrző, „fenntartható fejlődésiben — különösen az utóbbi évtizedekben — jelentős, sőt mi több, hangsúlyos szerepet kapott az állat jó közérzete, harmóniája környezetével. Az utánunk jövő nemzedékek szükségleteinek a biztosítása érdekében az állatok jó közérzete inkább etikai kérdés. Viszont másik szegmense, az élelmiszerbiztonság és -minőség, mint az ember egészségi állapotát, vagy a termelés gazságosságát közvetlenül befolyásoló tényezők, társadalmi kérdéskörbe tartoznak. Összetettségénél és sokoldalúságánál fogva a téma teljes körű, sokoldalú, azaz multidiszciplináris megközelítésére van szükség. Következésképp az adott technológiai rendszert, a tartott állomány genotípusát, elhelyezését, takarmányozását, az üzemeltetést az állatok viselkedését és élettani paramétereit egyaránt — kölcsönhatásaikat figyelembe véve — kell elemezni és értékelni. A sok évtizedes múltra visszatekintő hazai állattenyésztési kutatások során minden témakörben jelentős, előremutató eredmények születtek, s méltán járultak hozzá a technológiai fejlesztéshez. Ahhoz a fejlesztő munkához és azokhoz a kutatásokhoz, amelyek az állati termékek előállításában a „fenntartható fejlődés" fogalomkörébe tartozó alapelveknek a gyakorlati alkalmazásában csúcsosodtak ki. Aligha vitatható ugyanis, hogy napjainkban az állat- és környezetbarát technológiai rendszerek alkalmazása egyre fontosabb kérdéssé válik az állatok közérzete szempontjából. A fogyasztók megkövetelik, hogy az élelmiszereket, a húst, a tejet és a tojást olyan környezeti feltételek között és tartási rendszerben állítsuk elő, amelyek kellemes, harmonikus közérzetet biztosítanak az állatoknak. A koncepcióra nézve azonban sem a kutatók között, sem a közvélemény által nem fogalmazódott meg egységes vélemény, vagy állásfoglalás. A tudomány által meghatározott definíció egyfelől a biológiai fltness, azaz állóképesség jelentőségét, az egyed állapotát hangsúlyozza a káros környezethatások leküzdésében, másfelől az állatokkal kapcsolatos szubjektív tapasztalatokra hagyatkozik, így meg kívánja védeni az állatot valamely kellemetlen mentális