Amerigo Tot [antikvár]

benC6ik bafnabá6 Előszó Az elmúlt húsz évben újraíródott és átértékelődött a XX. század második fele, a kádári szocializmus Magyarországának művészettörténete, s ennek eredményeként '89 előtt háttérbe szorított művészek, betiltott vagy épphogy csak megtűrt művészeti események és jelenségek kerültek az intézményi nyilvánosság reflektorfényébe. Az össztársadalmi kárpótlási folyamat képzőművészeti területre gyakorolt kompenzációjaként a korábban hivatalosan ünnepelt művészek alkotásai poros raktárak mélyére kerültek, az ideológiai reprezentáció szolgálatában felállított köztéri szobrokat vagy lebontották vagy szoborparkba száműzték. Mindeközben azonban a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évtizedek ún. első nyilvánosságába tartozó, államilag támogatott művészek munkássága - ahogy a korszak hivatalos kultúrpolitikájának csaknem az egésze - a kollektív amnézia áldozatául esett. Ám a korábban kényszerpályára állított, napjainkra pedig szakmailag nemzetközi szinten is magasra értékelt és nagyra becsült művészek munkái sem érthetők meg a maguk komplexitásában a korszak egészének, így a korszak hivatalos művészetének, a kultúrpolitika működési mechanizmusainak, a totálisan ellenőrzött nyilvánosság szerkezetének mélyebb ismerete és kritikai felülvizsgálata nélkül. ^ Újabb nemzedékek nőttek fel, akik már csak történelemkönyvekből ismerhetik az államszocializmus működését. Ugyanakkor az idősebb generációk tagjai, akik aktív ^ < és tevékeny résztvevői, alakítói, működtetői, kedvezményezettjei vagy áldozatai | CQ voltak ennek a rendszernek, vagy egyáltalán nem, vagy csak szelektíven, anek- g dotikusan és nosztalgikusán hajlandók emlékezni. A közelmúlttal való elfogulat- i lan szembenézés, a kollektív emlékezet közös megkonstruálása és a művészeti s teljesítményeket megítélő konszenzusos értékrend kimunkálása nélkül azonban _ a jelen képzőművészeti történései sem érthetők meg és értelmezhetők maradéktalanul. Amerigo Tot kiállítása az egykor ünnepelt, mára már csaknem elfeledett művész életéből és pályafutásából villant fel epizódokat. Nem emléket állít, hanem új értelmezési szempontokat kínál fel és aktuálisan érvényesnek tartott jelentéseket konstruál Amerigo Tot alakja köré. A kiállítás tehát nem hommage, hanem egy konstrukciós kísérlet, amely górcső alá veszi a szobrászi teljesítmény mellett a művészt övező -és részben saját maga által generált - legendákat, megidézi a korszak reprezentatív kiállításainak atmoszféráját és az akkori kultúrpolitika működésének mechanizmusait, összefonódását a pártállam külpolitikai törekvéseivel. Ugyanakkor olyan kortárs alkotók reflexióit is bemutatja, akik Amerigo Tot életművének és alakjának számukra most izgalmas és érvényes értelmezését adják.