Amicitia [antikvár]

Könnyű azokat köszönteni, akik szeretik az ünneplést, a protokollt. Tüskés Gábor egyéniségétől az ilyesmi távol áll. Az ünnepelni vágyóknak, tehát e kötet szerzőinek, s még inkább szerkesztőinek komoly vizsga az ő tényszerűsége, sallangmentessége: vajon tudunk-e úgy írni (sőt: olvasni), hogy az ünnepelt kedvét lelje a végeredményben? Mi, a kötet összeállításán nagy izgalommal és szeretettel munkálkodó szerkesztők abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy közelről látjuk, miként bontakozik az évek során egyre szélesebb körűvé az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet XVIII. századi osztályvezetőjének a szakmai igényesség igen magas fokán álló publikációs tevékenysége, amelyet professzionális, s többnyire hosszú távú kutatási munkálatokban gondolkodó tudományszervezőként is megerősít. Az ez utóbbi körbe tartozó vállalkozásokban az Osztály munkatársaiként magunknak is rendre alkalmunk nyílik részt venni, s így olyan személyre szabott, többnyire sok szakmai tapasztalatot hozó feladatokat végezhetünk, melyek során nemcsak a közös munka fáradalmaiban, de annak örömeiben, eredményeiben is osztozhatunk. Az együtt munkálkodás talán a közösen szerkesztett tanulmánykötetek esetében a legintenzívebb, és egyben lehetőséget biztosít rá, hogy közelről megfigyeljük és ellessük Tüskés Gábor munkamódszereit. A szóról szóra, akár többször is végigjavított szövegek gondozásával mindig eszünkbe juttatja, hogy munkánk egyetlen mércéje a tudományos objektivitás lehet, amelynek képét belsővé kell alakítanunk, s onnantól ennek szavára hallgathatunk. Ezt a bennünk élő (vagy apránként belénk költöző), távolságtartó, de annál szigorúbb „tudományszellemet" csakis tényekkel lehet jóllakatni. Ilyenkor legszebb metaforánk is legfeljebb előételnek minősül. Sőt, félő, hogy néha csak szalvétának. A homály újabb homályt szül, világosan kell tehát fogalmazni. Am még a tényeket sem szabad terjengősen bemutatnunk, hiszen az olvasó nem arra vágyik. A titokzatos szellem sosem öncélúan munkálkodik, hanem megterem-