Amor Sanctus [antikvár]

Ez a kis gyűjtemény az európai lírának egy egész évezredé' bői válogat. S ennek az évezrednek irodalma, s egyáltalában egész szellemi élete, az átlag mai olvasó előtt jóformán teljesen ismeretlen. Az első ének, amelyet közlünk, szent Hilariustól való, aki Krisztus után 366-ban halt meg. Az utolsó legkorábban a XVI. század végén keletkezhetett. Ez az óriási időköz magában foglalja azt a kort, melyet még nemrég is sötét középkornak volt szokás nevezni. Ma már nem divat ez az elnevezés: egy kicsit talán mosolygunk is rajta. De ha meg kellene rajzolnunk Európa századainak térképét: hányunknak mappája mutatna e hosszú periódus közepén egyebet ama bizonyos fehér foltnál, mely a közelmúlt földabroszain a „legsötétebb Afrikát" jelképezte? Különös kép az, amit irodalmi tudatunk e hatalmas korról elibénk fest: az eleje vég, és a vége kezdet. Az elején a nagy római kultúra lassú fölbomlását látjuk; a végén a modern nemzeti irodalmak ébredése ragadja meg figyelmünket. Mi van a kettő közt? Néhány krónikás és theológus neve rémlik: vad harcok rengetege és skolasztikus szőrszálhasogatások útvesztője. Ágostontól Dantéig mintha ezeréves ür tátongana. Hol az a név, mely e két meredek partot összeköti? hol az a költő vagy költemény e korból, mely műveltségünkbe elválaszthatatlanul beszívódva, az európai irodalom lelkének megszakítatlan folytonosságát dokumentálná? Zavarba jönne a legtöbb olvasó, ha e kérdésekre felelnie kéne...