Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
Ferenc József fél évszázados uralkodása a kortársak tudatában már-már azt a képzetet keltette, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia létezése valóban "istentől rendelt", örök állapot, stabil és változatlan, kisebb javítgatásokat elviselő, de lényegében jól kiegyensúlyozott állami berendezkedés. A kritikai hangokról, a dualizmus belső problémáit mindinkább feszegető nézetekről, a 20. század első évtizedében jelentkező akár radikális, akár mérsékeltebb kulturális és politikai elméletekről a hatalom alig vett tudomást, s bár a hétköznapi nyilvánosság szférájában a "bátor szókimondás" a publicisztika területén megmaradó vitatémaként ugyan gyakran szélsőséges indulatokat gerjesztett, de az államrend megváltoztatására semmiféle lényeges befolyással nem lehetett. kezdetben az első világháború kitörése is inkább kiváló alkalomnak tetszett a birodalmi öntudat fényesítésére és a patriotizmus erősítésére, pedig - ma már tudjuk - olyan szimbolikus jelzés volt, amely a megállíthatatlan történelmi folyamatokkal való szembenézést követelte volna. A szarajevói merénylet után pár hónappal kevesen tűnődtek el azon, mint ahogy Balázs Béla tette, hogy vajon "barbarizmust és morális pusztulást jelent-e a háború?", s ha eltekintünk az emberi kapcsolataiban és a történelmi traumákban a nagy mű megalkotásának élményét kereső esztéta személyes indítékairól, megállapíthatjuk: a következő évtizedek gondolkodóit leginkább foglalkoztató problémát vetette fel.