Az ültetvényes lánya [antikvár]

ELSŐ FEJEZET George Georgetown, 1912 decembere Csendes esküvőnk volt, és kicsi is. Az én oldalamon ült a család: lánytestvérek, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek, unokahúgok, unokaöcsök, barátok - és a rosszalló szüleim. „A fehér népségben nem lehet megbízni", mondta Mamus. „Főleg a nőkben. Azoknak karmaik is vannak." Mamus jól ismerte a fehér nőket. Háromnak is a szobalánya volt még kiskorunkban. Azt mondta, az összes nagyra van magával, és hátba szúrják az embert. Mégsem ez lett a vége. Hanem éppen az ellenkezője: az én kezemben volt a kés. Most pedig elmesélem, mindez hogyan történt. Nem azért, hogy kifogásokat gyártsak magamnak. Erre nincs mentség. Ez a vallomásom. Muszáj színt vallanom, Winnie előtt, Isten előtt. Talán így majd megbocsátásra lelek. És megváltásra. Feloldo-zásra. Ocsmány folt piszkítja be a lelkemet, és muszáj tisztára mosnom. Winnie, ha olvasod ezt: átadom neked e foltot. A kezedbe adom. Tisztíts meg engem. Mindent elmondok, rögtön az elején kezdem, még azt is elmesélem, amit már tudsz, mert így működnek a vallomások. Az ember az elejéről kezdi, mikor még minden rendben ment, még minden tökéletes volt. „Winnie igazi főnyeremény", mondtam Mamusnak, mikor ő azokat a dolgokat mondta róla. És össze fogunk házasodni, és minden rendben lesz; a szívem mélyén éreztem, hogy így lesz. Mi ketten meghódítjuk a világot. Már meg is hódítottuk. Az is