Bódis Erzsébet [antikvár]

Részlet a könyvből: Olykor váratlan és nagyszerű ajándékokat kapunk. Az Erdélyből Gödöllőre áttelepült Bódis Erzsébet faliszőnyegei és tervei hiányzó láncszemek — gyöngyszemek — a XX. századi magyar művészet történetében. Nemcsak a gödöllői művésztelep történetében biztosítják a folytonosságot a XX. század első fele és a mai Gödöllői Iparművészeti Műhely között/ hanem — Marosvásárhelyt készülvén — két régió művészete közt is kapcsolatot teremtenek. Hol itt, hol ott bukkan fel egy hasonló művészi gondolat — így adván értésünkre, hogy a művészet nemcsak nem ismeri a határokat, sőt, mint egy-egy hullám, amit felmagasodni, majd elenyészni s újra visszatérni látunk, különös játékot játszik az idővel is: a történeti (konstruált) időhatárokat áthágva a folytonosságról, az azonosságról, állandóságról biztosít bennünket. Nem valószínű, hogy Bódis Erzsébet pályája indulásakor ismerte volna a századközépen éppen eltemetett Gödöllői iparművészetet vagy akár Redő Ferenc szőnyegművészetét. Mégis, amikor az 1 950-es években gyűjteni kezdte a székely festékeseket, a barna-kék-sárga-fehér, geometrikus mintázatú parasztszőnyegeket, a torontáli szőnyegek rokonait, mikor akvarelleket készített parasztszőttesekről, mintáikról és színeikről, feljegyzéseket a gyapjúfonalak, szőnyegek készítésének hagyományos technikáiról, egy XIX. század végi hagyományt folytatott, melyet a századelő gödöllői művészei teljesítettek ki, mikor a kalotaszegi, torockói és székelyföldi kézműves hagyományokat tekintették saját tervezésű munkáik alapjainak. Bódis Erzsébet első munkáin a székely festékesek színvilága, geometrikus formarendje jelent meg, ám figurális motívumokkal, melyek ritmikusan sorolódnak a képmezőben (fák, virágok, gyerekek a Játszó gyermekeken) /a Bújj, bújj, zöld ágat játsszák/, 1957, fák, nőalakok Gereblyélőkön, 1957 stb.). A mestdiált források és sdját motívumdi révén olydn nyelvet didkított ki, mely akár közvetlen íolytdtójd lehetne d gödöllőiek háziipdri technikákkdl készült szőnyegeinek, elsősorban Körösfői-Kriesch Alddár Fdülte-tők vagy Kőlotászesi dsszonyok című kárpitjainak, ugyanakkor ezek szigorúsága, emblemdtikus voltd helyett - szdkítva d „képszőnyegek" nagy motívumokra épülő képszerűségével s a népművészeti motívumok átvételével - már kordi munkáin d közvetlenség és meseszerűség tűnik fel. Motívumait d természetből vette, s mivel egyíormd méretűek a fák, d virágok, a gyerekek, megindítják a képzeletet. A naturális arányok megváltoztdtásávdl egyúttdf az ornamentalizmus új felfogása jelent meg: az arányok szőnyegszerűnek nevezett egyneműsége saját ornamentikával és új, képivé alakított struktúrában bontakozott ki. Ezek a szőnyegek romániai múzeumok gyűjteményeiben találhatók, bizonyítékául annak, milyen jelentősége volt a romániai textilművészet megújulásában is a helyi hagyományok egyéni továbbvitelének. Bódis Erzsébet mindig maga szőtte szőnyegeit, még a korszak monumentalitás iránti igényét kielégítő, nagy méretű figuratív kompozíciókat is (Evszdkok, 1967). Az 1960-as években a természet igézetében gazdagodott szőnyegei színvilága: eluralkodott a szőnyegek tükrében a zöld, a virágok színeként a kék, s egyre inkább csak virágok és más növények jelennek meg (Mohák, Kdkósmándikó, Oszi kikerics), a szövés technikája által nyújtott szabadsággal, a képmezőben. Éppen ebben rejlik Bódis Erzsébet hangnemének újdonságd s ennek titka: d motívumok (személyes) jelentése, dmi az dikotó természetszemléletéből fakad. Természethű, illetve szövéshez stilizált, akvarellel készült szőnyegtervei akkor s azóta is a természet gazdagságától ihletett művész saját - egyszerre kötött és szabad - formarendbe komponált meséi a világról: a Duna-deltáról, ligetekről, kertekről - a természet apróbb-nagyobb szépségeiről. Ugyanakkor a szőnyegszövés szépségéről is, hiszen e motívumok nem rajta, hanem benne vannak a képben, mint élő mintáik a természetben; a szövőszéken a művész egy világot hoz létre. Ezt a világot kapja most ajándékba a magyar művészet. Keserű Katalin