Christian Morgenstern Összes Bitódalai [antikvár]

AMIKÉNT A BITÓDALOK KELETKEZTEK Voltak valaha nyolc víg királyok - voltak, mert éltek. Aztán neveik is voltak nekik, ilyen-olyanok. Kinek van neve egyáltalán? Nevezik valahogy. Azután egy szép napon e nyolc víg királyok társalkodtak egymással, már ahogy a királyok társalkodnak egymással. „Só nélkül van a világ; elmehetnénk sóért" szólt másodikuk. „S mi volna, ha bors vol-na.!»" így hatodikuk. „Ki tudja az Újat?" kérdezte ötödikük. „Én!" kiáltott hetedikük. „S hogyan nevezed?" kérdezte elsőjük. „Világalatti", viszonzá hetedikük, „a bal, a jobb, a közöttes, az Éj szaka, a Megfogható három oldalán lévő negyedik szöge a Megfoghatatlannak." „S az út hozzá?" kérdezte nyolcadikuk. „Az egykarú kereszt fej nélkül és az alapzat a sarok felett", szólt hetedikük. „Tehát a bitó", szólt negyedikük. „Esto", mondta harmadi-kuk. És mindnyájan megismételték: „Esto", ami annjit tesz: „Naná". És a nyolc víg királyok elrendezték köntöseik és bolondjukkal felakasztatták maguk. Aztán a bolondot ugyancsak elnyelte a feledés szelleme Lássuk úgy, hogy a Bitófák Hegyéről a fantázia leskel körbe. A körben pedig még sok némaság rejtezik. A bitópoézis: a világszemlélet egy neme. A benne megnyilatkozó félrevetettnek és anyagtalanított-nak gáttalan szabadsága. Tudjuk, mi az a mulus: irigylésreméltó átmenet az iskolapad és az egyetem között. Namármost: a Bitófa-Testvériség tagjai irigylésre méltó átmenet az ember és az univerzum között. És nincs tovább. A bitóról másnak látszik a világ, és más dolgok mása lesz más. .'í n • r) ^ E.f ' -M' ' i'r: ' I í ' - I • >¦, (¦^-t'i;