Coronatus in regem hungariae... [antikvár]

CORONATUS IN REGEM HUNGÁRIÁÉ 30A KÖZÉPKORI KORONÁZÁSOK HÁROM ALAPELVÉRŐLA késő középkori Magyarországon a magyar uralkodók törvényes megkoronázásának három feltétele volt. Miként 1440-ben egy királynéi udvarhölgy, Kottanner Jánosné Wolfram Ilona német nyelvű emlékiratában rögzítette, ezek a következők voltak: egyrészt az uralkodót a Szent Koronával kellett megkoronázni, másrészt a szertartást az esztergomi érseknek kellett végeznie, harmadrészt a ceremóniát Székesfehérvárott kellett megtartani. Noha ő törvénynek mondta a három alapelvet, a valóságban ezek csupán a Magyarországon különleges erővel bíró szokásjog elemei voltak.A szokásjog mégis olyan erős volt, hogy amennyiben a késő középkorban volt felszentelt esztergomi érsek, ő nem hiányozhatott a koronázásról, amelyet ez idő tájt már mindig Székesfehérvárott és törvényes koronázás esetén a Szent Koronával tartottak. (Szent Istvánt azonban még Esztergomban koronázták magyar uralkodóvá, így a város joggal tartható Magyarország legkorábbi fő- és koronázóvárosának.) Akinek ugyanis nem a magyar koronát helyezték a fejére (mint például UiO nyarán Jagelló I. Ulászló királynak [U4D-44441) vagy nem trónra lépésekor koronázták meg a Szent Koronával, annak gyakran éveken át komoly legitimitási problémákkal kellett megküzdenie - miként ez U. század elején Anjou I. Károly (1301-1342) vagy másfél évszázaddal később a Kolozsvárott született Hunyadi Mátyás (1458-1490) esetében történt.A Közép-Európa középkori történetét lezáró mohácsi csata (1526) után megkezdődő újkorban a koronázás három elemében gyökeres változások következtek be. A kontinens e régiójának históriáját alapvetően meghatározó nagyhatalmi, politikai és katonai, valamint a magyar politikai eliten belüli hatalmi erőviszonyok ugyanis hamar felülírták az addig szinte megingathatatlannak tűnő, évszázados szokásokat. Sőt, mindezek az 1526-tól 1916-ig tartott több mint harminc király- és királyné-koronázás szertartásán, valamint hatalmi, szimbolikus politikai és művészeti reprezentációján is több Ízben komoly nyomot hagytak. A régi hagyományok egyre több új szokással párosultak.MAGYARORSZÁG ÚJ KORONÁZÓVÁROSAI: POZSONY (1563), SOPRON (1622) ÉS BUDA (1792)Az 1526 utáni évszázadokban a legjelentősebb változás a koronázások bevett helyszínében következett be. Ráadásul erre nem egy ízben, hanem három alkalommal (1563, 1622, 1792) is sor került, így a régi magyar koronázóvárosnak, Székesfehérvárnak az újkor folyamán három utódja, három magyar szabad királyi város lett -noha 1526 és 1539 között még két királyt, 1526 őszén Szapolyai Jánost (1526-1540) és 1527. november elején Habsburg I. Ferdinándot (1526-1564), valamint feleségeiket (1539-ben Jagelló Izabellát, ill. 1527-ben Jagelló Annát) még a fehérvári Nagyboldogasszony-ba-zilikában koronázták meg. Egyrészt 1563. szeptember 8-tól, Habsburg Miksa főherceg szertartásától a Duna-parti Pozsony városa, amely egészen a reformkor napjainkra csaknem elfeledett koronázásáig, V. Ferdinánd (1835-1848) 1830. szeptember 28-i ceremóniájáig koronázóváros maradt. Másrészt 1622. július 26-tól, II. Ferdinánd király (1619-1637) második felesége (Gonzaga Eleonóra Anna) koronázásától a nyugat-dunántúli Sopron városa. Végül a harmadik koronázóváros 1792. június 6-tól, I. Ferenc (1792-1835) ceremóniájától Buda lett. Külön hangsúlyozandó azonban, hogy egyik város sem vált azonnal kizárólagos koronázóvárossá, hiszen a 17. században Pozsonyban és Sopronban, a 18-19. század fordulóján pedig Pozsonyban és Budán egyaránt rendeztek szertartásokat.Míg 1563-tól 1830-ig a pozsonyi Szent Márton-dómban összesen 18 ceremónián 10 királyt, 1 királynőt (Mária Terézia) és 7 királynét koronáztak, addig a soproni ferencesek tulajdonában lévő Nagybol-dogasszony-templom egy király- (1625: III. Ferdinánd [1637-16571) és két királyné-koronázási szertartásnak (1622: Eleonóra Anna királyné és 1681: 1. Lipót [1657-1705] harmadik felesége, Eleonóra Magdolna Terézia), azaz összesen három eseménynek adott helyet. Végül Budán, majd utóbb Budapesten három-három király- és ki-rályné-koronázást tartottak. Az utóbbi helyszínen az is különlegességnek számított, hogy 1792-ben 1. Ferencet és feleségét, Bourbon Mária Teréziát - a kora újkori szokásoknak megfelelően - külön időpontban (június 6-án, ill. 10-én) és önálló szertartás keretében ültették trónra, az utolsó két magyar uralkodópár koronázására 1867 június 8-án és 1916. december 30-án viszont már egy és ugyanazon ceremónián került sor. Az újabb kutatás ezt elsősorban Erzsébet királyné magyarországi népszerűségével magyarázza.Budán emellett a koronázások konkrét helyszínében is számottevőbb eltérés volt. 1792-ben mindkét szertartást a Mária Magdolna-templomban (a későbbi Helyőrségi templomban), az utolsó két közös ceremóniát viszont a Nagyboldogasszonyról nevezett budavári Koronázó Főtemplomban (a mai Mátyás-templomban) szervezték meg. Sőt, a budai események alkalmával - elsősorban az eltérő helyszínek, majd az I. világháború miatti, az 1867 nyárinál sokkal szerényebb lebonyolítás következtében - a koronázási menet sem ugyanazon az útvonalon haladt. 1792-ben a Vízivárost is bejárta, sőt 1867-ben még Pest város Duna-partjának több meghatározó helyszínére is átvonult, hiszen az esküt a Belvárosi templom előtt tartottak, aminek köszönhetően az ottani teret hosszabb időn át