Csodálatos történetek németül [antikvár]

Kedves Olvasó és Nyelvtanuló! Ezek a történetek mind szenzációsak. De nem abban az értelemben, ahogy a bulvársajtó használja: véresen és botrányosan. Sokkal inkább úgy, ahogy Gandhi, Teréz anya vagy Albert Schweizer tették a munkájukban: csöndesen és csaknem észrevétlenül. Ezeknek a történeteknek a hősei csupa névtelen kisember, akik egy nap váratlanul előlépnek az ismeretlenségből, véghez visznek valami rendkívülit, hogy aztán elcsatangolt rizsszemekként, észrevétlenül csússzanak vissza a Nagy Magtárba. Pilinszky János irta valahol: a homéroszi jelzők olyanok, mint egy megpendített hangvilla, mely az olvasó emlékezetében végig szól az egész művön át. Ilyenek számomra ezek a történetek: miután elolvastam őket, éveken át kísértek és szóltak hozzám, bárhová is sodort az élet. A könyvben kétféle történet váltogatja egymást: az akciódús, eseményközpontú, melyben valaki életét és egészségét kockára téve segít valakin, illetve olyanok, melyekben valaki „kis, észrevétlen mozdulatokkal" segít embertársán. Egy bécsi taxisofőr, aki minden borravalóját a harmadik világ gyerekeinek gyűjti, egy orvosnő, aki egy kocsma padlóján tart életben egy szíven szúrt embert, vagy egy drabális rokker, aki minden percét egy sérült kislány élete meghosszabbításának szenteli. A történeteket ismétlő jellegű gyakorlatok szakítják meg, melyek a szövegben előforduló fontosabb szavakat és kifejezéseket tudatosítják. Persze a történet sodrása úgy magával ragadhat minket, hogy átugorjuk a gyakolatokat, de a kíváncsiság múltával érdemes visszafordulni és megcsinálni őket, mert a passzív szavakat aktív szókincsünkké téve magasabb szintre emelhetjük nyelvtudásunkat. A gyakorlatok nem nyelvtan központúak. Inkább a hétköznapok spontán beszédfordulatait próbálják ellesni az anyanyel-