Bővebb ismertető
ERSTES KAPITEL
Das Kampfspiel
In Schloß Rheinswaiden hatte eine ernste Unterredung stattgefunden. Kaum nämlich war Ludwig fort, so fuhr ein Wagen in den Schloßhof. In demselben saß jener Staatsanwalt, der sich Doktor Sternaus so warm angenommen hatte.
„Ist der Herr Hauptmann zu Hause und auf seinem Zimmer?" fragte er den Burschen, der herbeigekommen war, um die Pferde zu halten. - „Jedenfalls."
Er stieg die Treppe empor und traf zufällig mit Sternau zusammen, der aus seinem Studierzimmer trat.
„Ah, das trifft sich gut, Herr Doktor", sagte er. - „Willkommen! Sie wollen zu mir?" - „Zu Ihnen, ja. Vorher aber stand ich im Begriff, den Herrn Hauptmann zu begrüßen." - „So kommen Sie."
Der Staatsanwalt wurde von Rodenstein herzlich willkommen geheißen.
„Sie bringen Nachricht?" fragte der letztere. „Nehmen Sie Platz!"
Nachdem man sich eine Zigarre angebrannt hatte, begann der Beamte:
„Sie wissen, daß ich mich nach dem Schiff ,La Péndola' und dem spanischen Kapitän Henrico Landola erkundigen wollte." - „Allerdings wollten Sie die Güte haben", meinte Sternau. - „Nun, ich habe es getan. Ich habe Verwandte und auch sonstige Verbindungen in dem auswärtigen Amt in Berlin. Ein Freund von mir ist bei der Gesandtschaft in London angestellt. Ich habe da nun alle Minen springen lassen und heute eine Depesche erhalten." - „Günstig?" fragte Rodenstein. - „Man hat von Berlin und London aus an verschiedene Konsulate telegraphiert, und das Ergebnis ist die Nachricht, daß die ,Péndola' vorige Woche auf Sankt Helena angelegt hat, um Wasser einzunehmen. Dann ist sie nach Kapstadt gegangen, wo sie jetzt noch vor Anker liegt." - „Das ist allerdings eine günstige Nachricht!" rief Sternau erfreut. „Man weiß ja nun, wo man den Mann zu suchen hat!" - „Weiß man bloß das?" fragte der Hauptmann. „Nein, man weiß weit mehr, und zwar, wo man ihn zu suchen und wo man ihn festzuhalten hat!"
Der Staatsanwalt schüttelte den Kopf.
„Das geht nicht, Herr Hauptmann." - „Donnerwetter, warum nicht?" - „Erstens sind keine genügenden oder vielmehr keine erwiesenen Gründe vorhanden, um die Polizei zum Einschreiten zu bewegen." - „Ah! Und zweitens?" -„Zweitens ist Landola ein Spanier, und wir sind Deutsche. Das soll sagen, daß selbst wenn die angeregten Gründe vorhanden wären, es doch verschiedene Formalitäten zu erfüllen gibt, die für uns sehr fatal sind." - „Warum fatal?" - „Weil sie ihm Zeit geben, zu entkommen."
Der Hauptmann rückte zornig auf seinem Stuhl hin und her.
„Sie wollten wohl sagen, daß wir ihm durch die Organe der Regierung niemals fassen werden?" - „Wie die Sachen jetzt liegen, ja. Herr Doktor, haben Sie mir über Ihre Verhältnisse alles mitgeteilt?" - „Alles!" beteuerte Sternau. „Selbst das Geringste." - „Und es gibt nichts, das Sie vergaßen oder mir verheimlichten?" - „Ich weiß wirklich nichts." - „Nun, so bin ich sicher, daß wir das Material noch nicht besitzen, diesen Seekapitän gefangenzunehmen. Darum habe ich die nötigen Schritte getan, um mehr von diesem Material zu sammeln." - „Darf ich fragen, worin diese Schritte bestehen?" - „Sie sagten, daß Henrico Landola in Barcelona anzulegen pflegt?" - „Ja." - „Nun, sobald er dort ankommt, wird er sich festrennen. Ich habe nämlich einen unserer gewandtesten Polizisten dort sta-
Karl Friedrich May (magyarul sokszor May Károly, Ernstthal, 1842. február 25. – Radebeul, 1912. március 30.) minden idők legtöbb könyvet eladó német írója, jegyzett szakértője az amerikai vadnyugatnak. Munkái között megtalálhatjuk a két nagyon népszerű német dalt, a „Vergiss mich nicht”-et és az „Ave Maria” egyik változatát.
May szegény családba született, és vakon jött világra alultápláltság miatt. Csak négyéves korára kapta vissza látását, miután megoperálták és kezelésben részesítették. Waldenburgban (Szászország) járt iskolába. Kezdetben a tanári pályával próbálkozott, később íróként próbált szerencsét, de sokáig kudarcot vallott. Amíg tanárkodott, számos alkalommal összeütközésbe került a törvénnyel, apróbb lopások és csalások miatt többször is börtönbe került. 1875-ben, May sikeresen megállapodott írásainak kiadásáról, és egy csapásra népszerű emberré vált. A legtöbb könyvében egyes szám, első személyben írt a főszereplőről, gyakran saját tapasztalataira alapozva az éppen aktuális történet megírásánál.
Észak-Amerikában 1908-ban járt először, de akkor sem utazott a New York állambeli Buffalónál nyugatabbra. A vadnyugati környezet közvetlen ismeretének hiányát sikerrel pótolta élénk képzeletével, széles körű olvasottságával, korabeli térképek, útleírások, néprajzi és nyelvészeti publikációk tanulmányozásával.
Karl May világszemléletét tükrözve, a nem dogmatikus keresztény érzés és érték fontos szerepet játszott műveiben. Regényhősei gyakran német származásúak voltak, továbbá megfeleltek a „nemes vadember” romantikus ideáljának. Ábrázolásában az indiánok többnyire a romlott fehér törvényen kívüliek ártatlan áldozatai, azaz gyakran hősként jelennek meg. May későbbi művei erősen misztikus ihletésűek, állandó szereplőjük a titokzatos öregasszony, Marah Durimeh.
Amerikában játszódó könyveiben May megteremtette Winnetou karakterét, az apacsok törzsfőnökét, és Old Shatterhandet, az író alteregóját, Winnetou fehér bőrű vértestvérét. (Egyes, dokumentumokkal alá nem támasztható állítások szerint Shatterhand alakját a magyar etnológus Xántus Jánosról mintázta.) Hasonlóan sikeresnek bizonyultak Arábiában játszódó regényei is. Itt a narrátor-főszereplő a Kara Ben Nemsi, azaz Németországi Károly nevet kapja. Karl, Németország szülötte, átutazik a Szaharán és a Közel-Keleten helyi barátjával és szolgájával, Hadschi Halef Omarral, miközben számos érdekes kalandba keverednek. Ezekben a könyvekben nem csak a megszokott beszélő mesél, a szerző megszólaltat számos más forrást és kevésbé jelentős személyt is.
May munkássága hihetetlen sikert aratott Európában. Műveit több mint harminc nyelvre lefordították, többek között latinra, volapükre és eszperantóra is. Világszerte több mint 200 millió May-könyvet értékesítettek. Ennek ellenére művei alig ismertek az angolszász világban, bár egy lelkes ausztrál fordítónak köszönhetően immár egyre több könyve létezik angol fordításban is.
Számos műve szolgált filmforgatókönyv alapjául. Ezekben a festői vadnyugati hátteret többnyire Jugoszlávia hegyei szolgáltatták. Ezek a filmek néhány évvel megelőzték az 1960-as évek olasz, ún. spagettiwesternjeit.
May kalandregényeit számos híresség nevezte kedvencének, például Albert Einstein, Hermann Hesse és Bertha von Suttner, de Adolf Hitler is. Carl Zuckmayer német író még a lányát is Winnetouról nevezte el (annak ellenére, hogy Winnetou férfi volt). May műveinek kritikai visszhangja nem volt számottevő.
Több írói álnevet is használt, például: Capitain Ramon Diaz de la Escosura, M. Gisela, Hobble-Frank, Karl Hohenthal, D. Jam, Prinz Muhamel Lautréamont, Ernst von Linden, P. van der Löwen, Emma Pollmer, Richard Plöhn és Oberlehrer Franz Langer. Napjainkban minden írását a saját neve alatt találhatjuk meg.