Bővebb ismertető
1. Die beiden Snujfles Die meisten meiner Leser kennen Winnetou, den Háuptling der Apatschen, den edeisten Indianer, den besten und treuesten Freund, den ich gehabt habe. Sie wissen wohl auch, wie er gestorben ist. Er erhielt im tiefen Kráter des Hancock-Berges im Kampf gegen die Sioux-Ogellalah eine Kugel in die Brust und verschied kurze Zeit darauf in meinen Armen. Wir schafiten seine Leiche in die Gros-Ventre-Berge und begruben sie dort im Tal des Metsur-Flusses. Mir blieb die traurige Pflicht, nach Síiden zu reiten, um den Apatschen zu melden, daB ihr oberster und berülimtester Anführer nieht mehr am Leben sei. Das war ein Ritt, an den ich noch heut am liebsten gar nicht denken mag. Winnetous Tod hatte mich so tief ins Leben getroffen, daB ich ein ganz anderer geworden war. Sonst immer heiter und voller Vertrauen auf mich selbst, brachte ich es jetzt nicht zum leisesten Lácheln, und aller Lebensmut hatte mich verlassen. Ich wollte alléin mit mir sein und mied die Menschen. MuBte ich auf meinem einsamen, weiten Ritt in einem Fort oder einer Ansiedlung vorsprechen, so tat ich es in kürzester Weise und machte mich so schnell wie möglich wieder davon. Freilich verhielten sich die Leute, mit denen ich da zusammentraf, nicht so gegen mich, daB mir der Gédanke gekommen wáre, lánger bei ihnen zu verweilen. O nein, sie schenkten mir im Gegenteil so wenig Beachtung, als wáre ich für sie nicht vorhanden, und ich bekam, wenn ich weiterritt, kaum einen GruB zu hören. Der Grund davon lag in meiner áuBeren Erscheinung. Ich war námlich mit Winnetou zum Hancock-Berg geritten, um eine Anzahl Settlers, die wir kannten, aus der Gefangenschaft der SiouxOgellalah zu befreien. Das gelang uns, wurde aber mit dem Leben Winnetous bezahlt. Als wir ihn begraben hatten, entschloB sich ein Teil der WeiBen, im Tal des Metsur-Flusses zu bleiben und da eine Ansiedlung zu gründen. Ich half ihnen dabei, und so kam es, daB ich den Ritt zu den Apatschen erst einige Zeit spáter antrat. ím Lauf dieser Zeit war mein Jagdanzug so schadhaft geworden, daB ich gezwungen war, ihn durch einen andern zu ersetzen. Da es aber im Wilden Westen keinen Kleiderladen gab, so war ich froh, als mir einer der Settler ein selbstgefertigtes Gewand anbot, eine Kleidung von der Art, wie die Hinterwáldler sie tragen, von blauer Leinwand, selbst gebaut, selbst gesponnen und gewebt und auch selbst zugeschnitten und zusam-
Karl Friedrich May (magyarul sokszor May Károly, Ernstthal, 1842. február 25. – Radebeul, 1912. március 30.) minden idők legtöbb könyvet eladó német írója, jegyzett szakértője az amerikai vadnyugatnak. Munkái között megtalálhatjuk a két nagyon népszerű német dalt, a „Vergiss mich nicht”-et és az „Ave Maria” egyik változatát.
May szegény családba született, és vakon jött világra alultápláltság miatt. Csak négyéves korára kapta vissza látását, miután megoperálták és kezelésben részesítették. Waldenburgban (Szászország) járt iskolába. Kezdetben a tanári pályával próbálkozott, később íróként próbált szerencsét, de sokáig kudarcot vallott. Amíg tanárkodott, számos alkalommal összeütközésbe került a törvénnyel, apróbb lopások és csalások miatt többször is börtönbe került. 1875-ben, May sikeresen megállapodott írásainak kiadásáról, és egy csapásra népszerű emberré vált. A legtöbb könyvében egyes szám, első személyben írt a főszereplőről, gyakran saját tapasztalataira alapozva az éppen aktuális történet megírásánál.
Észak-Amerikában 1908-ban járt először, de akkor sem utazott a New York állambeli Buffalónál nyugatabbra. A vadnyugati környezet közvetlen ismeretének hiányát sikerrel pótolta élénk képzeletével, széles körű olvasottságával, korabeli térképek, útleírások, néprajzi és nyelvészeti publikációk tanulmányozásával.
Karl May világszemléletét tükrözve, a nem dogmatikus keresztény érzés és érték fontos szerepet játszott műveiben. Regényhősei gyakran német származásúak voltak, továbbá megfeleltek a „nemes vadember” romantikus ideáljának. Ábrázolásában az indiánok többnyire a romlott fehér törvényen kívüliek ártatlan áldozatai, azaz gyakran hősként jelennek meg. May későbbi művei erősen misztikus ihletésűek, állandó szereplőjük a titokzatos öregasszony, Marah Durimeh.
Amerikában játszódó könyveiben May megteremtette Winnetou karakterét, az apacsok törzsfőnökét, és Old Shatterhandet, az író alteregóját, Winnetou fehér bőrű vértestvérét. (Egyes, dokumentumokkal alá nem támasztható állítások szerint Shatterhand alakját a magyar etnológus Xántus Jánosról mintázta.) Hasonlóan sikeresnek bizonyultak Arábiában játszódó regényei is. Itt a narrátor-főszereplő a Kara Ben Nemsi, azaz Németországi Károly nevet kapja. Karl, Németország szülötte, átutazik a Szaharán és a Közel-Keleten helyi barátjával és szolgájával, Hadschi Halef Omarral, miközben számos érdekes kalandba keverednek. Ezekben a könyvekben nem csak a megszokott beszélő mesél, a szerző megszólaltat számos más forrást és kevésbé jelentős személyt is.
May munkássága hihetetlen sikert aratott Európában. Műveit több mint harminc nyelvre lefordították, többek között latinra, volapükre és eszperantóra is. Világszerte több mint 200 millió May-könyvet értékesítettek. Ennek ellenére művei alig ismertek az angolszász világban, bár egy lelkes ausztrál fordítónak köszönhetően immár egyre több könyve létezik angol fordításban is.
Számos műve szolgált filmforgatókönyv alapjául. Ezekben a festői vadnyugati hátteret többnyire Jugoszlávia hegyei szolgáltatták. Ezek a filmek néhány évvel megelőzték az 1960-as évek olasz, ún. spagettiwesternjeit.
May kalandregényeit számos híresség nevezte kedvencének, például Albert Einstein, Hermann Hesse és Bertha von Suttner, de Adolf Hitler is. Carl Zuckmayer német író még a lányát is Winnetouról nevezte el (annak ellenére, hogy Winnetou férfi volt). May műveinek kritikai visszhangja nem volt számottevő.
Több írói álnevet is használt, például: Capitain Ramon Diaz de la Escosura, M. Gisela, Hobble-Frank, Karl Hohenthal, D. Jam, Prinz Muhamel Lautréamont, Ernst von Linden, P. van der Löwen, Emma Pollmer, Richard Plöhn és Oberlehrer Franz Langer. Napjainkban minden írását a saját neve alatt találhatjuk meg.