Dorothea Q aprócska vagyona [antikvár]

Inky vagyok, eredetileg „Inka", mely az „Inca" kreatív írásmódja. Anya a kreatív típus; az Apával még a hatvanas évek vége felé, egy Huancayóból Cuzcóba tartó buszon történt találkozásuk emlékére nevezett el így. Tizenhat éves kis szökevény volt, aki átvágott Brazílián és Perun, hogy eljusson Indiába. Végül Angliában kötött ki. Nos, ha ez elég körülményes megoldásnak tűnik, akkor igen, ez Anya. De egy kicsit előreszaladtam. Az egész történet akkor derült ki, mikor harminc évvel később Anya és Nagyi úgy döntött, véget vet a köztük fennálló hidegháborúnak. Nagyi Londonba jött, hogy velünk éljen, ezért voltunk aznap a Gatwick repülőtéren. - Már jönnek is - mondta Anya, és láthatóan már előre begörcsölt. Egész reggel ideges volt, ami Anyánál azt jelentette, hogy még az átlagosnál is csendesebb volt, és a semmitmondó fecsegésemre csak tétova hümmögéssel és bólogatással reagált, melyből tudtam, hogy valójában oda sem figyel. Mostanra már a bólogatást is abbahagyta, csak bámult maga elé, és az öklei befeszültek, ahogy nyílt az üvegajtó. Utasok újabb és újabb csoportja sétált be az érkezési terminálba: eleinte csak szállingóztak, később kisebb csoportok is felbukkantak, teli poggyászkocsijukat tolták, vagy dudorodó bőröndjeiket vonszolták maguk után. Nagyi és Marion néni Barbadoson szállt át, így az érkező utasok többnyire hazatérő turisták voltak, ami első ránézésre szembetűnő volt: sugárzott belőlük a nyugodt vidámság, a nyaralás öröme; nők, akiknek szálkás szőke hajuk kibomlott már a fonatból, és férfiak rövidnadrágban és csattogós szandálban, arcuk rákvörösre vagy aranybarnára sült, mosolyogtak és integettek az ismerős arcok felé a várakozó tömegben. A karibi nap és a fehér homok aurája lengte körül őket: szinte érezni le-