Egy háború margójára [antikvár]

1946. szeptember 1 Itt a Fenevad! Én láttam! Berti is látta! Dietmar is! Olyan fekete szőre van, mint egy flancos női kabát! A foga meg mint a zongorabillentyű! Meg kell ölni. Ha mi nem öljük meg, akkor ki? A tommyk? A jenkik? A ruszkik? A franciák? Egyik se, mert ők másra vadásznak. Kell nekik ez meg az. Mint mikor kutyák marakodnak a csonton, pedig már nincs is rajta hús. Nekünk kell megtennünk. El kell kapnunk a Fenevadat, mielőtt ő kap el minket. Utána minden jobb lesz. Ozi megigazította a fejfedőjét, miközben vezette társait a városban, amit porrá bombáztak a tommyk. Angol sisakot viselt, amelyet Alster közelében fújt meg egy teherautó hátuljából. Nem volt olyan divatos, mint az amerikai, sőt akár az orosz sisakok a gyűjteményében, viszont ez passzolt a legjobban a fejére, és segített, hogy úgy tudjon angolul káromkodni, mint az a tom-my őrmester, aki a hamburgi Dammtor állomáson ordítozott a foglyokkal: „Hé! Fel azzal a kibaszott kezetekkel! Feljebb, basz-ki! Ahol én is látom! Hülye baromállat köcsög svábok!" Azok az emberek még egy pillanatig nem emelték fel a kezüket; nem azért, mert nem értették, hanem mert túlságosan legyengültek 5