Egy idejét múlt korszak lenyomata [antikvár]

Előszó Az 1989 őszén lezajlott határnyitásról szóló összefoglalók a mai történelemkönyvekben gyakran Helmut Kohl, volt szövetségi kancellár, következő szavaival kezdődnek: „Magyarország ütötte ki az első téglát a Berlini Falból!" Olyan kijelentés ez, melynek helytálltságát nem lehet és nem is kellene vitatni. A magyar kormány, mely de facto még szocialista volt, de immáron másként gondolkodott, mint a Varsói Szerződés többi országának vezetése, olyan folyamatot indított el ezzel a bátor lépéssel, melyet már nem lehetett megállítani. 1989 őszén még veszélyesnek számított az a magyar vélemény, miszerint más országok polgáraira, különösen az NDK polgáraira, nem muszáj vigyáznia. Az akkori román államelnök, Ceausescu, a Varsói Szerződés július elején Bukarestben megtartott, utolsó konferenciáján éles szavakkal bírálta a szomszédos Magyarországot, és a katonai szövetség közbelépését követelte annak érdekében, hogy a „budapesti elvtársak" ismét álljanak be a sorba. A „kondukátor" dühkitörésének oka az volt, hogy Romániából tömegesen menekültek el az emberek. A magyarok azonban már jó pár éve utazhattak külföldre, és az a szó, hogy „Gorenje" hamarosan nem csak egy jugoszláv gyártmányú mélyhűtőt jelentett nekik. Sallai ezredes a jelen kiadványban nagyon érzékletesen mutatja be, milyen műszaki jellegű problémákkal nézett szembe a magyar Határőrség, hiszen a jelzőrendszerek elöregedtek. A kisebb állatok, mint pl. nyulak által kiváltott téves riasztások száma is egyre inkább megkérdőjelezte a teljes határőrizeti koncepció megbízhatóságát és hatékonyságát. Ehhez járult az a politikai fordulat, mely a budapesti vezetés gondolkodásában ment végbe, és melynek jelentőségét Gorbacsov vagy nem ismerte fel, vagy nem akarta tudomásul venni. A magyar kormány számára a Romániából érkező menekültek társadalmi és anyagi problémát jelentettek, ugyanakkor azt a lehetőséget is, hogy a Genfi Menekültügyi Egyezményhez csatlakozva legalább hozzájusson külföldi segélyekhez. A „Kárpátok zsenije" vagy a „Nap fia", azaz Ceausescu 770. számú dekrétumával még egy jó okot szolgáltatott arra, hogy a romániai kommunista rendszer 1989-ben véget érjen. Ceausescu 1966-tól az új szocialista embert tűzte ki célul, a lakosság számát pedig 24 év alatt 10 millióval akarta megnövelni. A rezsim családpolitikájának elképzeléseit a foglalkoztatási- és társadalompolitika nem volt képes követni, és az oda vezetett, hogy a Varsói Szerződés semelyik másik szocialista tagországában nem voltak az életkörülmények annyira sanyarúak, mint Romániában. Az ún. dekrét-gyerekekből kerültek elő a forradalmárok, akik röviddel a 24-éves