Él, ma is él még! [antikvár]

AZ EN IMÁDSÁGOM En istenem, igaz isten! Nem te, ki a magasságban, hanem te, ki itt laksz bennem, szivem buzgó áramában Nem, kinek csuhás barátok, zsiros papok esnek térdre, s akit barom pravoszlávok kerítenek gyertyafénybe. Nem te, aki férfit és nőt sárból csináltál, te isten, s cserben hagytad mind a kettőt, tengjenek csak rab-bilincsben. Nem te isten, ki fölkented a cárt, pápát, pátriárkát, s nyomorogni szétkergetted véreimet, a sok árvát. Nem te, ki a rabot inted, hogy tűrjön csak, s könyörögjön, aki rongyos híveidnek reményt tálalsz csak a földön.