"Élet-Jel-Képek" [antikvár]

Egy festő, főképp ha van időgépe, amelyet a szakralitás is mozgat, könnyen bele tudja élni magát olyan helyzetekbe, amelyekben a valóságos földdarabok - a táj szemünkbe ivódott öntőformái - csupán keretét, jóllehet drámai keretét adják valaminő kultikus színháznak. Ennek a teátrumnak a mélyén nem a harlekin által kikacagott idő csillan meg, mintegy időtlenséget sugallván is egy kissé a halált jelképezve, hanem az életünkből kitörülhetetlen labirintus. Pirk László ennek a labirintusnak a foglya. Festészete pedig az onnan való kitörés, az önmagát folyton tisztítani igyekvő mámoros léttudat jelképe. Mitológiai, főképp az antikvitásban gyökerező színházának kráterrendszere ezért nem a kövek hallgatag fenségét, a megmerevedett vulkánt visszhangozza, hanem a boltozatok, kapuk, oszlopok, lépcsősorok működő lélegzetét. Van valami félelmetes ebben a háborgó sóhajtásban.