Festett Zománc [antikvár]

Előszó Az olasz irodalom oly szerteágazó, oly nagy, a műköltészetnek oly sok kiemelkedő alkotója és alkotása van, hogy némileg háttérbe szorítja az olasz népköltészetet. Míg Dante, Petrarca, Boccaccio, Tasso, Alfieri a világirodalmi kánon mindenkori és népszerű tagjai, addig az ősi olasz népköltészetről, kultúráról igen keveset tud az olvasó. Pedig a gyökerek ápolása, a múltunk megismerése rendkívül fontos és végső soron ember voltunk kiteljesítéséhez tartozik az is, hogy nem csupán saját népünk kultúráját, szokásait, hanem egyéb népek hagyományait is igyekszünk megismerni. Az olasz népköltészet rejtett kincseket tartogat számunkra. Ahogy az olasz nyelv nem a klasszikus latinból alakult ki, hanem a latin nyelvjárásaiból, ugyanúgy Olaszország különböző területeinek a néprajza latin hagyományra megy vissza -az adott terület latin öröksége alakult, változott a maga törvényszerűségeinek megfelelően. Az alap, az ősi szimbólumok, motívumok változatlanok: az emberi rend; születés - élet -halál, és az érzések, melyek megszabják, befolyásolják, hogy egyes életszakaszokat hogyan, milyen módon tudunk átélni. A népmese-válogatás, melyet az olvasó a kezében tart, néprajzi területek szerint gjn^ti össze az adott helyre jellemző népmeséket. A népmese segít abban, hogy megismerjük a nép életmódját, szokásait. Olyan tájakat, gyümölcsöket, növényeket ismerünk meg, melyek az adott országra, területre jellemzőek. A szereplők temperamentuma pedig kimondottan mediterrán: a népmesék nagyon emberközpontúak. Sok mese épít az érzéki tapasztalatokra, az érzéki világra, és gyakorta mutatják be az emberi együttélés konfliktusait és megoldásának lehetőségeit. A mesék központi témája a szerelem, mely gyakran fájdalmas, mert a társ megszerzésének nehézsége oly sok esetben a 7