Fordítástudomány 2002/1. [antikvár]

Fordítástudomány 2002. IV évfolyam, 1. szám 5-14. A fordítástudomány és a nyelvtudomány együttműködéséről Dróth Júlia 1. Miért szükséges az együttműködés? Napjainkban a fordítás társadalmi jelentősége robbanásszerűen nő. Magyarországon és a világ számos más országában a hétköznapi munka, a kommunikáció, a tudomány és a kultúra terén alkalmazott és előállított szövegeknek egyre nagyobb hányadát teszik ki a fordított szövegek (például az Európai Unió nyelvi sokféleségét és fordítási feladatait jellemző számokat lásd Szabari 1996: 31). Ez a mennjáségi növekedés új nyelvhelyességi és nyelvtervezési kérdéseket vet fel. Naponta tapasztaljuk a nyelvi és kulturális interferencia jeleit: a szövegeket importáló kultúra hagyományos műfaji, stilisztikai, lexikai, tipográfiai jegyeinek egy része az exportáló kultúra jegyeihez igazodik, illetve újabbak kerülnek át az exportáló kultúrából az importálóba. Ezekkel a jelenségekkel a fordító és a fordítást oktató tanár - mtinkája természetéből adódóan - olykor időben a nyelvészeket is megelőzve, az elsők között találkozik. A fordító gyakran kényszerül arra, hogy döntést hozzon: „beengedi-e" az új jegyeket és jelenségeket a célnyelvi kultúrába. Döntése akár évtizedekre meghatározhatja a befogadó kultúra nyelvhasználatának egy-egy mozzanatát, hiszen - akaradanul is - később normaként jelentkező terminológiai egységet hoz létre. Erre számos példát találunk az olyan nagy fordítási projektekben, mint az Európai Unió jogi, közigazgatási dokumentumainak fordítása. Az EU közigazgatásával foglalkozó szövegek magyar fordításaiban korántsem egységes a terminológia, illetve a szakkifejezések helyesírása. Ezek az ingadozások sokszor egyetlen dokumentumon belül is megfigyelhetők (bővebben lásd Dróth 2000). Emellett a szakfordítóknak nemcsak arra kell ügyelniük, hogy a magyarra fordított szövegek jól beilleszkedjenek a Magyarországon meglévő és alkalmazott magyar nyelvű jogi szövegek környezetébe, hanem arra is, hogy elősegítsék a nyelvi kompatibilitás kialakítását az EU nyelvei és a magyar nyelv között: „ törekedni kellene bizonyos összhangra a magyar és a számunkra fontos nyelvek között elsősorban az írásra vonatkozó szabályokban, valamint a nyelvhasználat és terminológia bizonyos vonatkozásaiban is" (Szépe 1997: 81). Nagy felelősség hárul arra a szakfordítóra is, aki valójában nem is fordítóként, hanem mérnökként vagy közgazdászként dolgozik egy vegyesvállalatnál: „A külföldi (angol nyelvű háttéranyaggal és dokumentációval rendelkező) technológia és gazdasági, irányítási módszerek magyarországi alkalmazása során el-kerülhetetien, hogy a gazdasági, informatikai, műszaki stb. szakemberek új, addig még nem létező kifejezéseket hozzanak létre a magyar nyelvű kommunikációs helyzetekben. Erre a „nyelvészeti" tevékenységre nincsenek felkészítve.