Francia-magyar szótárak és műfordítás (1989-2009) [antikvár]

Előszó A kötetet Vándory V. Valér műfordító emlékének ajánljuk, „aki minden nyelvből fordított, de egyet se tudott, az anyanyelvét is beleértve". (Kosztolányi) A rendszerváltás óta eltelt két évtized alatt gyökeresen megváltozott a hazai könyvkiadás és könyvteijesztés helyzete, új fordítások sora látott napvilágot, és jelentős eredmények születtek a szótárszerkesztés és -kiadás terén. A műfordítók ugyanakkor igen nehéz körülmények között dolgoznak, és e komoly hagyományra visszatekintő szakma utánpótlásával kapcsolatban aggodalomra adhat okot, hogy szervezett műfordítóképzés csak elvétve folyik a hazai bölcsészkarokon. Bár a szótárszerkesztés alapvetően más jellegű munka, ráadásul egy jól sikerült szótár műfordítások sorához jelenthet segítséget, az új szótárak megírása és a meglévők folyamatos frissítése továbbra is komoly gondot jelent. Nem beszélve arról, hogy az új lexikográfusok képzése a műfordítókéhoz hasonlóan problematikus. A folyamatosan átalakuló felsőoktatásban a franciás stúdiumok helyzete is sokat változott: rövid fellendülés után az utóbbi években komoly visszaesés tanúi vagyunk, és az új idők vélt vagy valós követelményeinek megfelelni vágyó francia tanszékeken az irodalom- és a nyelvészetoktatás szerepe és súlya jelentősen megváltozott. A konferencia ötlete azért született, mert úgy láttuk, ideje volna összehívni a magyarországi franciásokat, olyan rokon szakmák képviselőit, akik rendszeresen támaszkodnak egymás munkájára, de személyesen csak ritkán találkoznak. Nagy örömünkre szolgált, hogy a 2009. november 16. és 18. között az ELTE Egyetemközi Francia Központjában megrendezett konferenciára szép számmal jelentkeztek a franciás teriUet neves képviselői, fiatalok és idősek, egyetemi és kiadói emberek, irodalmárok, műfordítók, szerkesztők, nyelvészek és lexikográfusok. Mint a fentiekből kiderül, több, fordítási témában rendezett konferencia után ezúttal a gyakorlati kérdések álltak a középpontban. A résztvevők a felhívásban