Gaál Zoltán [antikvár]

Gaál Zoltán már gyakorló fotóriporter volt, amikor, talán még önmaga számára is váratlanul, érdeklődni kezdett a japán nyelv, a japán kultúra iránt. Elhatározása, hogy megtanulva a nyelvet (már amennyire az lehetséges), belülről fedezi fel Japánt, a japáni életet, nem csupán pillanatnyi szeszély volt, hanem egy máig tartó kapcsolat kezdete. Kapcsolaté, mely döntően befolyásolta, sőt, alapjaiban megváltoztatta a fotográfiához való viszonyát. Fölhagyva az addigi, könnyed hangvételű fotóriporteri magatartással, tudatos képalkotásra törekedett; amikor nem a véletlen dönt arról, hogy mi kerül a fényképre, hanem minden képalkotó elem az ő szándékának engedelmeskedve a kitűzött cél szolgálatában áll. S miután nem csupán átsétált egy izgalmas világon, miként a turisták teszik, hanem ott élt, igyekezett a dolgokat úgy látni, ahogy vannak; nyitottan szemlélődni, befogadni, megérteni és fényképein bemutatni azt, amitől Japán az Japán. A helyzetéből fakadó kettősség adja az albumban közölt fényképek különös hangulatát. Egyrészt érződik rajtuk a japán fotográfiától eltanult hagyománytisztelet, eszköztelenség, egyszerűség, világosságra törekvés, másrészt készítőjük mindeközben letagadhatatlanul megmaradt kíváncsi európainak, aki néha még arra is rácsodálkozik, ami a japán embereknek már föl sem tűnik. Néhány kivételtől eltekintve nagyvárosi utcaképeket látunk, melyeknek központi szereplője az ember, a személyiség hordozza a legfontosabb mondanivalót, érzelmeivel, környezetével, kiszolgáltatottságával. Ugyanakkor nem ellesett pillanatokat, hanem a szereplő által fölvállalt helyzeteket fényképez. Aki a fényképezőgépe elé áll, attól bizalmat és együttműködést vár el, cserébe mindenki azt az önmagát kapja, akit még tükörbe nézve sem ismerhet meg. Föltehetőleg éppen ettől a rokonszenves fotóriporteri magatartástól válnak minden útikönyvnél hitelesebbé Gaál Zoltán Japánban készült felvételei.