Gorizia [antikvár]

Kötődöm Gorizia megyéhez. Az elmúlt majdnem másfél évtizedben évente többször is megfordultam ott, s most - e sorokat írva - próbálom megtalálni, mikor kezdődött s mitől alakult ki bennem a vonzódás e vidék iránt. Az első pillanattól kezdve - az emberek miatt, akiket ismerősnek is találtam. Nyilván a nagy olasz filmrendező, Fellini e tájon játszódó gyönyörű filmjei (például az Amarcord) nyomán. Gorizia városában, a Közép-európai Találkozások Intézetében (ez az intézet célkitűzéseivel és tevékenységeivel két évtizeddel megelőzte a vasfüggöny leomlását) mind a választott vezetők, mind az őket és az ügyet önkéntes segítők rendkívül megnyerőek voltak. Nyitottak, vidámak, segítőkészek. És nemcsak dolgozni tudtunk jól együtt, de enni, inni is. Jót és jóízűen. A született vendéglátók szívélyességével azt akarták, hogy mindent, ami odavalósi és jó, azt megkóstoljunk. És - ezt külön hangsúlyozom - minden valóban különlegesen finom volt. Megfogott a táj is. A különleges folyó, az Isonzó (nekünk magyaroknak annyira ismert ez a név) és Doberdó dombjai, Redipuglia és Fogliano temetője és múzeuma. Sokszor végigjártuk a történelmi helyeket, és az ismétlődő látogatások és a filmforgatások okán később, amikor egy középiskolai tanulmányi verseny győztes diákjaival jártam arra, már alkalmi idegenvezető lehettem.