Graduale romanum ad usum monasterii Paulinorum de Újhely (1623) [antikvár]

Előszó Ötven évvel ezelőtt megszokott dolog volt a késő középkor gregorián énekét a hanyatlás termékének tekinteni, az 1550 utáni liturgikus egyszólamúság emlékeit pedig - a Medicaea kiadással azonosítva ezeket - „romlott" gregoriánnak nyilvánítva elutasítani. Kétségtelen, hogy a klasszikus gregorián oldaláról nézve súlyos a veszteség és a torzulás. Ám az utóbbi egy-két évtizedben mégis megélénkült e repertoár utáni érdeklődés, mert benne a 16-17. század zenei életének egy sajátos gyümölcsét kezdték látni. Határterületen járunk. Bizonyos pontokon világosan érvényesül a több évszázados gregorián örökség, más pontokon kitűnik, hogy azt a kor ízlésvilága szerint hallják, és annak teoretikus elvei szerint kezelik. Végül ez odáig mehet, hogy benne már nem gregorián énekkel, hanem a késői középkor, majd a humanizmus korának zenéjével, végül egy fajta korai barokk dallamossággal találkozunk. Ha azt gondoljuk, hogy a gregoriánt itt pusztulásban látjuk, ezzel együtt azt is kimondhatjuk, hogy ez a zene egy új zenei megnyilatkozást nemzett. Nem mondhatjuk még azt sem, hogy nincs benne (vagy legalábbis sok helyén) valami esztétikailag vonzó, de az kétségtelen, hogy a kor zenetörténetéről alkotott képünk hiányos lenne, ha tudomást sem vennénk róla. Még egy téves elgondolást korrigáltak az újabb kutatások. Úgy vélték, a tridenti zsinat központosító liturgiái törekvései a hozzá tartozó zenét is egy centralizáló (még hozzá hibás irányban centralizáló) egyházi akarat áldozatává tették. Ám az a zsinati törekvés, mely - elvben a régi idők óta élő rítusokat is elfogadva - egységes liturgikus gyakorlatot eredményezett Európában, zeneileg nem kívánt állást foglalni, sőt Róma visszautasította, amikor egy általánosan kötelező zenei változatot akartak vele elfogadtatni. Ez viszont arra vezetett, hogy egyrészt a liturgia restaurációja, másrészt a korabeli zenei felfogás együtthatásaképpen egy hatalmas mozgás és alkotó tevékenység indult meg, mely a közös liturgia talaján Európa-szerte különböző, helyi jellegű ösz-szeállításokat illetve kinyomtatott karkönyveket produkált. Jó példája ennek az egységesítő törekvés által kiváltott egyéni alkotó tevékenységnek a sátoraljaújhelyi pálosok jelen kötetben közreadott graduale kézirata. Budapest, 2010 január 20. Dobszay László