Hadtörténelmi Közlemények 2017. december [antikvár]

TANULMANYOK SOLYMOSI JÓZSEF a szabadsagharc ujrakezdesenek katonai esélyeiről Az 1848-49. évi önvédelmi, majd függetlenségi háború elvesztése után külföldre meneküh volt kormányzó, Kossuth Lajos, és a magyar politikai és katonai emigráció többi tagjának legfontosabb célja a szabadságharc újrakezdése, és Magyarország függetlenségének kivívása volt. Az 1848-1849-ben az osztrák császár, majd az orosz cár seregei ellen vívott háború sikertelensége arra a felismerésre késztette ezeket a politikusokat, hogy a tartós függetlenség elérése csak akkor sikerülhet, ha Magyarország nem marad egyedül és céljai megvalósításában más országok, esetleg nagyhatalmak támogatására is számíthat. Ekkor lehet csak esély Bécs és esetleges szövetségesei legyőzésére. A másik fontos felismerés az volt, hogy a magyar függetlenségi törekvések nem lehetnek sikeresek a nemzetiségek igényeinek és érdekeinek valamilyen mértékű figyelembe vétele nélkül. Kossuth és a magyar politikai emigráció csaknem két évtizeden keresztül igyekezett megteremteni azokat a feltételeket, melyek segítségével, külföldi támogatással újraindítható a függetlenségi háború. Ezek az erőfeszítések egészen az 1867-es osztrák-magyar kiegyezésig tartottak. Az 1849-es magyar politikai és katonai emigráció teljesítménye, valamint az 1850-es, 1860-as évek hazai szabadságmozgalmai, titkos szervezkedései régóta mint a kiegyezéshez vezető út fontos állomásai jelennek meg történetírásunkban. A szabadságharc után külföldre menekült politikusok és katonák az abszolutizmus időszakában mindvégig élő fenyegetést jelentettek Ferenc József hatalmára nézve, hiszen életben tartották a reményt a magyar függetlenség kivívására. Más kérdés, hogy az itthon maradtak közül ténylegesen mennyien kívánták Magyarország teljes függetlenségét, vagy elégedtek volna meg a Habsburg Birodalmon belüli önállóssággal, azaz az 1848. áprilisi, vagy az 1849. áprilisi út közül melyiket választották volna inkább. A magyar politikai és katonai emigráció, élén Kossuth Lajossal, ez utóbbiért küzdött.' Nemzeti romantikus, majd függetlenségi, szabadságharcos szemléletű történetírásunk - érthető módon - kissé megszépítette szerepüket, hiszen küzdelmük valójában nem ért célt, és végül a kiegyezéssel - Kossuth és szűk köre kivételével, akik továbbra is kitartottak a kiegyezési rendszer bírálóiként maga az emigráció is megszűnt. Életben